Nem a hokiról? Bizony, arról

Ezután szólalt meg a honi kereskedelmi rádiókban Filc, a válogatott kapitánya, hogy „jól tudjuk, itt nem csak a hokiról volt szó“. Mondta ezt az az ember, aki rengeteget tett a szlovák jégkorongért, akinek a lelkén „szárad“ néhány érem, köztük egy arany is. Mondta ezt az az ember, aki nagyon pontosan tudja, hol áll a szlovák hoki, hol tart az a válogatott, amelyet a világ legjobbjai közé sorolnak szakírók - de még a magyar szurkolók is.

Nos, a válogatott kapitánya - hazai kifejezést fordítva: vezetőedzője - nagyon jól tudja, azokon a meccseken, ott Svájcban, a vb-n bizony csak a hokiról van szó. Ott meg lehet mutatni, ki a jobb, a jégen persze, egy-egy bottal és egyetlen, a tévében alig látható koronggal, van ott háló és kapus is, rengeteg izgalom, megőrült nézők milliói a világban, akik ezért fizetni hajlandók. Csak a hokiról van szó, mert a sportot azért találták ki, hogy az emberek egyébként teljesen természetes versengési vágyát civilizált környezetbe, szabályozott körülmények közé tereljék. Így válik a versengés nemessé, a teljesítmény mérhetővé és ezáltal sikerélményeket produkálóvá. Azt tudjuk, hogy a szurkolótáborokban nem a sport a lényeg: ott jelennek meg kollektíve azok a szociopatikus tünetek, amelyek létéről, kezeléséről könyvtárnyi irodalmat ajánlhatnánk. De a sport ettől sport marad, a maga tisztességével, versengésével, tisztaságával és teljesítményeivel: rondítson bele akár néhány hülye drukker, akár néhány pénzéhes doppinggyártó. Bizony, a hokiról volt szó Svájcban, s ha Filc edző tudta, hogy baj van a csapattal, hogy a teljesítmény bizony nem lesz olyan, mint amilyent egy világbajnokságot is nyert válogatottól várnak, akkor el kellett volna mondania az elején. Már csak azért is, mert a szlovák hokiban azért egy-két milliócska mozog a közpénzekből is. Ehelyett nyilatkozott, s rosszul nyilatkozott. Reméljük, hogy nem a régi cseh-szlovák ellentéttel magyarázzák a 8:0-t, ami még egy olyan kocarajongónak is, mint e sorok írója, valahol fájdalmas.

A szlovák csapat teljesítményét értékeljék az ahhoz értő kollégák. Szerencse viszont, hogy a 4:3 után nem lett nemzetiségi kérdés a mérkőzésből. Szerencsére nem volt rá idő. Szerencsére voltak más meccsek, jobbak, rosszabbak. Szerencsére ez a mondat elveszett a nyilatkozatdömpingben és szerencsére, a hazai magyar ajkú szurkolók most sem érezték olyan szörnyű dolognak, hogy a szlovák válogatottnak drukkoljanak. Mert egyébként ez a „nem lojális, elszakadni akaró, állandóan követelőző“ kisebbségi csoport még drukkolni is képes a szlovákoknak. A lojalitásról szóló előadásra nemzetieknél elhíresült politikusainknak pedig kereskedelmi alapon szívesen vállalkozunk. Két adóbevallás és két hoki vb között.