A szlovákok ugyan előreléptek, de jobb eredményt vártak maguktól
Hetedik lett a szlovák hokiválogatott a vb-n
Kanada sorozatban kilencedik alkalommal jutott el legalább az elődöntőig, miután 6:3-ra legyőzte a szlovák válogatottat a csehországi jégkorong-világbajnokságon. Az észak-amerikaiak mellett a csehek, a svájciak és a svédek jutottak a négy közé.
A kanadai válogatott két gyors góllal alapozta meg a továbbjutását, bár Cehlárik révén gyorsan szépített Szlovákia. A vb egyik esélyese a második harmadot is úgy kezdte, mint az elsőt, igaz, itt csak egy gólt sikerült szerezniük a 24. percben. A forgatókönyv a harmadik játékrész elején sem változott. ekkor bő hat percet kellett várni az első kanadai gólra, de húsz másodperccel később már jött a következő is, és 5:1-re elhúztak Tavaresék. Ezt követően megpróbálták a lehetetlent a szlovákok és Kelemen, valamint Hrivík góljaival közelebb is zárkóztak ellenfelükhöz. Így a remény lángja ugyan nem aludt ki, de a már csak pislákoló tüzet 50 másodperccel a vége előtt Paul egy üres kapus góllal eloltotta, és beállította a 6:3-as végeredményt.
Összességében a szlovák válogatott kiegyenlített mérleggel zárta a tornát, hiszen nyolc meccsen három rendes játékidős és egy hosszabbításos győzelem mellett egyszer a rávezetések után, háromszor pedig rendes játékidőben kaptak ki. Ezzel a teljesítménnyel javítottak az elmúlt év kilencedik helyén Craig Ramsay tanítványai, akik most a hetedik helyen zártak. Az ötödik az USA, a hatodik Németország, a nyolcadik Finnország lett.
Szlovákia immár tizenkét éve vár az újabb elődöntőre, hiszen ez legutóbb a 2012-es finn–svéd világbajnokságon sikerült nekik, ahol végül az oroszok mögött másodikként zártak. A torna legjobb szlovák játékosainak Tomáš Tatart, Libor Hudáčeket és a kapus Samuel Hlavajt választották.
„Lehet, Kanada volt az esélyes, de csak papíron, a meccsen ez máshogy nézett ki. Megvoltak a helyzeteink, de nem lőttük be őket. A kanadai játékosok hatékonyabbak voltak, és ez a meccsbe került nekünk. A kidolgozott helyzetekből sem találtunk be, ez nagyon bosszant. Gyorsan ki akartunk egyenlíteni az elején, és nem figyeltünk a védekezésre, ők pedig megbüntettek minket” – nyilatkozott elégedetlenül Hlavaj, akivel társai is egyetértettek. „Elcserélném a tíz megszerzett kanadai pontomat egy elődöntőre. Személyesen természetesen örülök a teljesítményemnek, de csapatként rosszul sikerült a vége, és utazhatunk haza. A kanadaiak a kapu előtti területekről lőtték a gólokat, itt élesebbnek kell lennünk és eltakarítani a korongot a sarkokba. Ők ezekre tudnak a legjobban érkezni, ebben világbajnokok. Ez egy jó iskola volt a számunkra, megmutatták, hogyan kell gólokat lőni. Nekünk viszont már nem iskolába kell járnunk, nekünk kell tanítanunk. Ma sajnos újra diákok voltunk” – értékelt a szlovák válogatott legeredményesebb játékosa, Libor Hudáček.
A szlovákok (egyik) legnagyobb tehetsége, Juraj Slafkovský gól nélkül, 8 assziszttal zárta a világbajnokságot. „Hat gólt kaptunk, sajnos egy jó csapat volt az ellenfél. Természetesen vannak dolgok, amiket másként kellett volna csinálnunk. Az egész torna során hiányoztak az emberelőnyös gólok, amiket mással próbáltunk pótolni” – mondta kritikusan a Montreal Canadiens 20 éves támadója.
„Nagyon kár, hogy későn vettük fel a meccs ritmusát. Egy ilyen erős csapat ellen ilyen gyorsan kétgólos hátrányba kerülni nem kifizetődő. Kanada ellen egy ilyen különbség nagyon nehezen behozható, ráadásul több olyan gólt is kaptunk, ami könnyen elkerülhető lett volna. Küzdöttünk, megpróbáltunk visszajönni a meccsbe, lőttünk, amikor tudtunk, kidolgoztuk a helyzeteket, de nem jöttek be a befejezések” – foglalta össze a találkozót a csapatkapitány, Tomáš Tatar.
„A végsőkig küzdöttünk, de ez ma nem jött össze. A kanadai játékosok uralják a kapu előtti területet, ebben a világ legjobbjai. Nem hibáztatnék senkit, ilyen kemény mérkőzésekből nem játszunk túl sokat. Az USA ellen egyet a magunk javára billentettünk, ezt már nem sikerült. A negyeddöntős eredmény önmagában pozitívum. Tovább kell dolgoznunk” – tekintett a jövőbe Šimon Nemec.
VB, Csehország
Negyeddöntők:
Svédország–Finnország 2:1 (0:0, 0:0, 1:1 – 1:0), Dahlin (56.), Eriksson Ek (66.), ill. Björninen (60.);
USA–Csehország 0:1 (0:0, 0:1, 0:0), Zacha (27.);
Kanada–Szlovákia 6:3 (2:1, 1:0, 3:2), McCann (3.), Dubois (5.), Paul (24.), Guenther (47.), Tanev (47.), Paul (60.), ill. Cehlárik (8.), Kelemen (48.), Hrivík (57.);
Svájc–Németország 3:1 (2:0, 0:1, 1:0), Bertschy (8., 59.), Hischier (17.), ill. Kahun (32.).
A szövetségi kapitány, Craig Ramsay ugyan csalódásként élte meg a vereséget, de büszke volt csapatára. „Talán a tapasztalat hiányzott, hiszen apróságokon múltak a kritikus szituációk. Jobb eredményre számítottunk, de a játékosaim sok erőt mozgósítottak ma. Csalódottak vagyunk, sőt néhányan dühösek is – kereste az okokat a kanadai szakember, aki egyelőre nem akart a jövőjét firtató kérdésekre válaszolni. – Sosem hozok komoly döntéseket, amikor az érzelmeim hatása alatt állok” – zárta nyilatkozatát Ramsay, aki 2023 júniusában egy évvel hosszabbította meg szerződését.
Kanada az elődöntőben az A csoport második helyén végző Svájccal találkozik. A helvétek egy szoros meccsen 3:1-re győzték le a németeket, így visszavágtak az egy évvel ezelőtti, szintén 3:1-es negyeddöntős vereségért. A másik ágon a házigazda csehek nagy csatában 1:0-ra győzték le a torna előtt győzelmi szándékukat hangoztató Egyesült Államok csapatát. Csehország legutóbb éppen az amerikaiaktól kapott ki a negyeddöntőben, de két évvel ezelőtt, amikor utoljára érmesként zártak, éppen az USA-t tudták legyőzni a bronzmeccsen. A legkiélezetebb negyeddöntőt a svédek és a finnek vívták, ahol végül hosszabbítás után a „háromkoronások” jutottak a legjobb négy közé. Svédország legutóbb 2018-ban zárt éremmel, akkor csakúgy, mint egy évvel korábban, világbajnoki címet tudtak szerezni. A svéd és a svájci válogatottnak még utaznia is kell, hiszen ők még Ostraván játszották a negyeddöntőiket, de a szombati elődöntőkre már a prágai O2 Arénában kerül sor.
VB, Csehország
Elődöntők – szombat, 14.20: Svédország–Csehország; 18.20: Kanada–Svájc.
Bronzmeccs – vasárnap, 15.20.
Döntő – vasárnap, 20.20.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.