Nekünk Mohács kell

Hónapok óta mindenki a kiegyezés szükségességéről papol, aztán mikor végre kezd alakulni a dolog, egyesek minden irányból össztűz alá veszik. „Ha van Isten, földtől a fényes égig/ Rángasson miket végig./ Ne legyen egy félpercnyi békességünk,/ mert akkor végünk, végünk.” Ady Endre több mint száz éve írta ezeket a sorokat, és úgy tűnik, azóta nem sok minden változott. Ady persze tudta, hogy nem kell ide Isten büntetése, a békétlenséget és a háborút mi megoldjuk házon belül: mondhatni bónuszként jár a „magyarság” nevű csomaghoz.

Két nagy pártunk épp egy történelminek mondható kiegyezésre készül, hogy bebiztosítsák a magyar parlamenti képviseletet. Hosszú út vezetett ide, az egyezség még nem biztos, de jó úton halad – pár hete ezt még el sem tudtuk képzelni. Ez elvileg jó hír kellene, hogy legyen: a vezetők lenyelték a békát, kezet nyújtottak egymásnak, képesek voltak kompromisszumot kötni. És igen, ezt az altruisztikus viselkedést feltehetően a politikai túlélés vágya is motiválja, de nem ezért a megegyezésért könyörög mindenki lassan fél éve?

Főleg, hogy a másik sarokban Kotleba épp kezet nyújtott Harabinnak, vagyis könnyen lehet, hogy jövőre a második legerősebb parlamenti párt egy soviniszta, kisebbség- és idegengyűlöletre építő, hoaxokat terjesztő alakulat lesz. Márpedig ebben az esetben nem árt, ha lesz valaki a tisztelt házban, aki kiáll a kisebbségek mellett.

Ennek ellenére néhányan megkongatták a vészharangot és világvégét vizionálnak, ha a Bugár és Menyhárt közös listára kerül. 

Az MKP szavazóinak egy része elfogadhatatlannak tartja a hidas vezetőséget, míg a Híd liberálisabb választói az orbáni befolyástól tartva ódzkodnak az MKP-tól. Ezt a problémát a két párt vezetőinek kell menedzselnie, átlátható és világos kommunikációval eloszlatni a kétségeket. 

Az Összefogás mozgalom eredetileg éppen azért alakult, hogy nyomást gyakoroljon a vezető pártokra a kiegyezés érdekében. Most azonban, hogy ez megtörtént, hirtelen felvette a „megújulás” szócskát is a szlogenjei közé (úgy tűnik, az agenda a politikai események fényében alakul), és meglehetősen negatív hangnemben nyilatkoznak a tervezett összebútorozásról. 

Ez lehet taktikai lépés is, a jobb alkupozíció kiharcolása érdekében, emellett a csalódottság is érthető, hiszen – per pillanat – úgy tűnik, két szék között padlón az Összefogás. De talán most már el kellene kezdenie felelős felnőttként viselkedni és kezet nyújtani – a megosztás helyett. Vagyis megtenni azt, amit saját magukon kívül eddig mindenki mástól elvártak.

Az Összefogás táborában bőven vannak értékes emberek, akikre szükség lenne azon a bizonyos közös listán, amit – még egyszer – ők követeltek a leghangosabban, mozgalmuk létrejötte óta. A hangos károgás tehát ismét megpróbálja elnyomni a józan ész hangját, mint annyiszor a történelmünk során. Jó lenne azt hinni, hogy ennyi idő után képesek vagyunk értelmesen dönteni, de lehet, hogy jövőre csak sokadszorra bizonyítjuk: nekünk Mohács kell.