Négy ok a szavazásra

<p>A felmérésekből pontosan tudjuk, hogy nagyon sok olyan választó van Szlovákiában, akit elkeserít az itteni politika állapota.</p>

Sőt, a választások előtt hagyományosan megkérdezett szlovákiai hírességek és közéleti szereplők közül is gyanúsan sokan mondják ma azt: nem tudják kit fognak választani, sőt még abban sem biztosak, hogy egyáltalán elmennek választani. 

Én viszont teljesen biztos vagyok benne, hogy érdemes választani. 
Mondok is négy okot, hogy miért. 

Az első ok: a választásokon dönthetünk arról, hogy folytatódik-e a jelenlegi kormányzás. Ha valaki a Smert választja, az a jelenlegi politika folytatása mellett szavaz. Ha pedig valaki másra, akkor arra, hogy valamiféle változás történjen. Rögtön ez a lehetőség nagyon fontos eszközt ad a választó kezébe, hiszen a Smer a többi párthoz képest eltérő véleményt képvisel olyan fontos kérdésekben, mint a szociális politika vagy éppen a külpolitika. 

A második ok: aki nem a Smerre szavaz, az arról is dönthet, hogy milyen legyen a jobboldali politika arca a következő négy évben Szlovákiában. Ma ugyanis már nem igaz, ami korábban evidencia volt, hogy egy központi SDKÚ körül pörög a többi jobboldali párt. A kínálat a vallási konzervativizmustól a liberális(nak tűnő) erőkön át a jobbos populizmusig terjed, és számos árnyalata van. Az, hogy ezek a pártok pontosan hány szavazatot kapnak, egymáshoz képest is, sokat jelent majd a jobboldali politika jövője szempontjából. Az össz-szavazatuk pedig arról dönthet, hogy balos, nagykoalíciós vagy jobbos kormány lesz majd az országban. 

A harmadik ok: szlovákiai magyarként arról is dönthetünk, hogy milyen legyen a magyar érdekképviselet a következő négy évben. 

Ehhez csak egész röviden annyit mondanék: hatévnyi „kétpártrendszer” után már mindenki tudja, mi a különbség a Híd és az MKP között, és azt is, hogy ez a különbség valós. Mások a prioritások, más a stílus és mások a személyek. Aki magyar pártot választ, erről is dönthet. 

A negyedik ok: akármelyik pártot is választjuk, befolyásolhatjuk a bejutó jelöltek személyét. Érdemes karikázni, mert minden listán vannak jobb és rosszabb jelöltek. 
Szemfényvesztők és őszinte próbálkozók. 

Érdemes rászánni az időt, és kiválasztani azokat, akikre rá lehet bízni a közös jövőnket. 
Valóban igaz az az állítás, hogy egyetlen szavazattal nem lehet befolyásolni a választások kimenetelét. De ugyanakkor az is, hogyszavazat nélkül még annyira sem. 

Ezeknek a választásoknak pedig valóban van tétje mind a négy fent említett fronton. Az utolsó publikált közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy bár a Smer előnye jelentős, még semmi sem dőlt el. Ezért sem mindegy, hogy a magyarlakta területeken megmarad-e az utóbbi évek tendenciája, az alacsony részvétel, vagy pedig átfordul. A magam részéről az utóbbiban bízom, és saját szavazatommal hozzá is fogok járulni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?