Ne üssük már a görögöket!

Mint sok más, a társadalmat megosztó kérdésben, itt is feketén-fehéren látjuk a helyzetet.  Igen, a görög állam éveken keresztül tovább nyújtózkodott, mint ameddig a takarója ért. Emellett nem működött hatékonyan, sok szerkezeti reform elmaradt, az eurózónához való csatlakozáskor csaltak, az adósságokat meg illik visszafizetni. Ez mind igaz, ám a történet nem ennyire egyszerű. Most azt tegyük zárójelbe, hogy az összes európai ország többet költött, mint amennyi bevétele volt (most is ez a helyzet), sok uniós tagállamról elmondható, hogy nem működik hatékonyan, arról pedig, hogy a görögök csaltak, Brüsszel is nagyon jól tudott (sőt, nyugati pénzintézet adták a know how-t a „kreatív könyveléshez”), mégis nagyon be akarta fogadni Athént. Szóval a helyzet nem annyira egyszerű, nem kis mértékben okolhatók az euróövezet szerkezeti hiányosságai is. Ahelyett, hogy a görögökbe rúgnánk – megteszik ezt elegen, kéjes élvezettel –, nézzük inkább azt, amiről kevesebbet hallani.  Amikor a 90-es években létrehozták az eurót, sokkal inkább politikai, mintsem gazdasági projektről volt szó. Az előrelátóbb szakértők már akkor figyelmeztettek, hogy nincs megteremtve a közös pénz bevezetésének több lényeges előfeltétele. Ám akkor sokkal fontosabb volt az integráció elmélyítése, a „majd menet közben megoldódik” hozzáállás mindent felülírt.  A görögök pedig a korai integrációval – mint 2008 után kiderült – másodszor jártak pórul. Először akkor, amikor 1981-ben felkészületlenül csatlakoztak az EU jogelődjéhez, a korábbi magas GDP-növekedéseket már sose tudták megismételni. Az euró 2000-es bevezetése pedig olyan volt, mintha Brüsszel drogot adott volna Athénnak. Az államnak nyújtott hitelek kamatai minimálisra estek, dőlt az olcsó kölcsön, az erős euró miatt ugyanakkor a görög termékek versenyképtelenné váltak, túl drágák lettek. Normális esetben ilyenkor egy alacsonyabb versenyképességű országban leértékelik a nemzeti valutát (vagyis az veszít a dollárral, euróval szembeni értékéből), ám mivel a hellének már nem drachmával fizettek, ezt nem tehették meg. A frankfurti kamatpolitika szintén nem az ő igényeik szerint alakult. A kevésbé hatékony, nem versenyképes, az euró csapdájában lévő országot pedig magával rántotta a 2008-as világválság.  2009–2010 táján nem volt kérdéses, hogy Athénnak komoly reformokat kell végrehajtania, amelyek részben meghozták eredményüket. Ma inkább az a kérdés, meddig lehet a megszorításokat folytatni. Mert nem igaz, hogy a „lusta görögök” még mindig nagyon jól élnek, csak nem akaródzik nekik spórolni – a „csak a görögök tehetnek róla” mantra után ez a másik tipikus félremagyarázás. Az elmúlt öt-hat évben a görög társadalom valósággal összeomlott. Ma közel 30 százalékos a munkanélküliség, ilyen Szlovákiában a 90-es évek végi mečiari pusztítás után sem volt. Minden második görög fiatalnak nincs munkája, jóval többen élnek a szegénységi küszöb alatt, mint nálunk. Teljes a kilátástalanság. Közben pedig a fő pénzügyi cél már 2014-ben teljesült, a görög költségvetés – ha nem számítjuk a hiteltörlesztéseket – pluszban van, vagyis ha csak a normális kiadásokat kellene finanszírozniuk, egy cent hitelre sem lenne szükségük. Nem úgy, mint például Szlovákiának.  Csodálkozunk, hogy majdnem kétharmadot kaptak az „oxi”-k? A görögök azt látták, hogy míg a gazdaságuk és a társadalmuk az utóbbi öt évben gyakorlatilag szétesett, az adóssághegy nem lett kisebb. A nyugati hitelezők pedig további nadrágszíj-összehúzást követelnek, és azt bizonygatják, hogy már sok mentőövet dobtak – miközben a mentőcsomagokkal valójában a helléneknek felelőtlenül hitelező saját bankjaikat mentették. A névleg a görögöknek adott uniós hitelek 90%-át Athén sose látta, abból a nagy nyugati pénzintézetek kinnlevőségei lettek „államosítva”, vagyis ezeknek köszönhetően a görög számlát mi mindannyian fizetjük majd, nem a bankok részvényesei, ahogy egy normális, működő piacgazdaságban kellene.  A görögök nem szentek, ám nem is ördögök. Problémáikról jórészt maguk tehetnek, ám azok nem lennének ennyire nagyok a nekik nem, ám például a németeknek nagyon is kedvező uniós rendszerhibák nélkül. Az utóbbi években pedig példátlan megszorítási intézkedéssorozaton estek át.