A csallóközaranyosi kosaras a szlovák válogatottban is szintet lépett

Aramis Naglic szövetségi kapitány bevallottan fiatal keretet hirdetett a júliusi edzőtáborra és az azt lezáró két, Portugália elleni felkészülési meccsre. Mennyire lepte meg ennek ellenére a válogatottbeli meghívó?

Nagyon meglepődtem, egyáltalán nem számítottam arra, hogy most behívhatnak. Utoljára 16 évesen szerepeltem a nemzeti korosztályos csapatban, és azóta nem is követtem túlzottan a válogatott körüli dolgokat. Utólag már nagyon örülök neki, de bevallom, elsőre kicsit furcsálltam, mert 5-6 éve élek már Magyarországon, féltem, hogy befogad-e a csapat egyáltalán. Korábban az U16-ban sem voltam önbizalommal teli, nem igazán sikerült a beilleszkedés. Most az is segített, hogy mindannyian fiatalok voltunk Pozsonyban, gyorsan összeszoktunk. 

A pozitív összképhez vélhetően az is hozzájárult, hogy az első meccsen bő 26 percet volt a pályán, a másodikon pedig 22-őt, és összesen 8 pontja is bekerült a jegyzőkönyvekbe.

Ha összegezzük a két meccset, döntetlen lett a vége, elsőre mi nyertünk 65:63-ra, a visszavágón a portugálok 76:74-re. Nem is számítottam ilyen eredményekre, hiszen a portugálok teljes csapattal jöttek, és már 5-6 hete együtt készültek. Ezért rosszabbra számítottam, ehhez képest tök jól néztünk ki. Jól éreztem magam a pályán én is, sokat jelentett, hogy bíznak bennem. Naglic a meccsek előtt elmondta, nem azért van itt, hogy ha nem sikerül valami, letoljon, lényegében szabad kezet adott nekünk, levette rólunk a feszültséget. Az, hogy ennyit játszatott, nagy önbizalmat adott. Az első találkozón jó számokat is hoztam, a második már nem nézett ki olyan jól a részemről, mert én nem tudok gyors egymásutánban, két nap alatt kétszer ugyanolyan jól játszani.

A debütálás vagy az első pontjai miatt be kellett szállnia az öltözői kasszába is? 

Remélem, ez publikus információ (nevet) Az első kör sört nekem és a másik újoncnak, Juraj Lášticnak kellett fizetnünk az első napi vacsoránál, a felnőttválogatottban való bemutatkozásunk okán, a pontjainkért már nem volt újabb fizetnivaló.

Arra mennyi esélyt lát, hogy ősszel, amikor már tétmeccsek, selejtezők várnak a csapatra, újra bekerüljön a keretbe?

Tisztában vagyok vele, milyen játékosok szerepelnek a posztomon normál esetben, és azzal is, hogy sok mindenben fejlődnöm kell még, ezért nem lennék meglepődve, ha a posztomon egyfajta sparringpartnerként számítanának csak rám a közeljövőben. A távolabbi jövőben viszont biztos vagyok benne, hogy szerepelni fogok még a válogatottban, ez nagy motiváció is. Ha kellően fejlődök, az meg fog mutatkozni ezen a téren is, akár azzal, hogy a fontos meccseken is szerepet kapok majd.

Mindebben pedig kulcsfontosságú a klubbéli szereplés. Sokévi körmendi lét után váltott, és a féléves komáromi kölcsönjáték után Fehérváron töltötte az elmúlt idényt. Hogyan értékeli a végül bronzzal zárult szezonját?

Furcsa volt, mert öt év után kerültem el Körmendről, ahol azonban nem igazán játszottam a felnőttcsapatban. Fehérváron viszont úgy az idény felétől kezdve komolyabb szerepet kaptam. Előtte nem volt önbizalmam, nem volt meg a kellő állóképességem, nem voltam formában, amiben sérülések is közrejátszottak. Ha a szezon előtt azt ajánlották volna, hogy meccsenként 10-12 játékpercem lesz, és teljesen elkerülnek a sérülések, bármikor aláírtam volna. Nagyon-nagyon jó, hogy így alakultak a dolgok, remélem, a folytatásban, a Honvédnál is hasonló szerencsém lesz.