Ne fújjuk el a lángot!

Az állami intézmény képviselőinek kérdése az volt, hogy akkor mi alapján ellenőrizzék az állami alkalmazott pedagógust. Az, hogy egy tanfelügyelő, akinek egyébként szakmai autoritásként elsősorban segítő intézménynek és nem ellenőrző hatóságnak kell lennie, beül a tanítási órára, lehetőleg többre, hogy pontos képet kapjon a kolléga munkájáról, a gyerekek tudásszintjéről, senkinek eszébe sem jutott. A hivatalos dokumentumok kiállítására pedig minden iskolának van apparátusa, az előmeneteli naplók, a bizonyítványok, esetenként a tanúsítványok és a licenszek okiratoknak minősülnek. A vita akkor nem zárult le, jött a bársonyos, s a vita máig nyitott. Döbbenettel tapasztaljuk, hogy a Mikolaj-reform pedagógiai dokumentációja nem más, mint olyan tantervek készítése, amelyeket órákra lebontva kell megírni, majd eszerint kell vezetni az osztálykönyvet és minden egyéb bejegyzést a tanításról. Függetlenül attól, hogy az osztály – uram bocsá, a gyermek – előmenetele megfelel-e a tantervben leírt tempónak, annál nem lassúbb-e, mert fokozottabb figyelem kell, vagy gyorsabb, mert tehetségesebb csapatot hoztak össze a Teremtő által delegált gének.

Mindez az oktatásügy mai hivatalnokait sem érdekli. Kimutatások, statisztikák, lepedők, tantervek, soha senki által nem olvasott dokumentumok tömkelege pusztítja a papír által az erdőket, teszi tönkre a szerencsére már létező számítógépeket és nyomtatókat, és rabolja pedagógusaink, a nemzet lámpásai drága, gyermekünkre szánt idejét. Ahelyett, hogy kerettanterveket gyártanának a megfelelő intézmények, amelyek afféle etalonként a megtanulandó minimumot tartalmaznák, és hozzájuk lehetne igazítani az összehasonlító értékelést, minden pedagógussal megíratják a tonnányi papírt, amit a végén a kutya nem olvas el.

Anno, a szocialista jövő építésének utolsó esztendőit az oktatásügyben töltve az egységes dokumentáció elleni legnagyobb renitens merényletet követtük el kollégáinkkal. Mindannyian megahatározott oldalon, meghatározott rubrikába piros színnel (!) beírtuk: Aki ezt elolvassa, az XY oktatási intézmény tanári szobájában egy üveg vörösbor várja. Naná, hogy máig senki nem jelentkezett, s a tanév végén a bort boldogan megittuk, mert a vonatkozó rendelkezés szerint a borosüveg ott-tartása szabálysértő volt, a megivása oktatási intézményben nem.

Sokat kesergünk az oktatásügy színvonalán. Nos, tintafosással, álreformokkal és papírgyártással sem okosabb diákjaink, sem felkészültebb végzőseink nem lesznek. Az eredmény az év elejétől fölöslegesen idegroncs tanár, akinek szemünk fényére kellene mosolyogva, türelemmel, odaadással és felkészülve vigyáznia. Ehelyett 500 euró nettóért (az idősebbje) papírokat irogat, teljesen fölösleges krediteket gyűjt, amiből 12 egy tucat. Semmire sem jó. Ha a parlamentben „átmegy” a nyelvtörvény, legalább nem kell kétnyelvűen írni – fele annyi munka. Hm… ebből is látni, a kisebbségi pedagógusok az értelmetlenségeket kétszer szenvedték el. De ne örüljünk annak, hogy most csak egyszer kell. Mert az is fölösleges. Ne fújjuk el a lángot a nemzet lámpásaiban.