Pavol Hrušovský, a KDH elnöke azonnal elhatárolta magát a jelenlegi kormánykoalíciótól, mihelyst megtudta, hogy a lakosság 96 százaléka szerint a kabinet nem teljesítette az ígéreteit.
NÁRODNÁ OBRODA
Pavol Hrušovský, a KDH elnöke azonnal elhatárolta magát a jelenlegi kormánykoalíciótól, mihelyst megtudta, hogy a lakosság 96 százaléka szerint a kabinet nem teljesítette az ígéreteit. „Egy pillanaton belül elhatárolta magát a koalíciótól, állítva, hogy a KDH csak az igazságügyi tárcára volt hatással (ami szintén nem nagy győzelem). Aztán azt is említette, hogy a pártnak csak három államtitkára volt, és esetükben a kereszténydemokratákat nem lehet felelősségre vonni. Hrušovský netán arról akart meggyőzni bennünket, hogy az államtitkári tisztség csak egy jól fizetett meleg hely szolgálati luxuskocsival és sofőrrel a koalíciós bársonyszékéhség ellensúlyozására, nem pedig a tárca második emberéről van szó, akinek szavazni is joga van a kormányban? Hrušovský egyébként is gyorsan megfeledkezett a koalíciós tanácsról és a parlamentről, ahol a KDH-nak is lehetősége volt befolyásolni a dolgokat. Vagy éppen nem befolyásolni. Néha azonban a legjobb gyorsan felejteni” – írja a napilap.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.