Napsugár

Januárban a pozsonypüspöki Szent Miklós-templomban koncertezett Lucie Bílá, a fenomenális, magát csehszlováknak nevező énekesnő (ő is egyike azoknak a kis nemzetekhez tartozó művészeknek, akik ha Amerikában születnek, ma világhírűek).

Két jótékonysági koncertet adott, amelyekkel a csaknem 800 éves templomban nemrég felfedezett középkori freskók feltárását támogatja. A jótékonyságot úgy kell érteni, hogy ingyen énekelt. Ezt azért hangsúlyozom, mert hallottam már olyan jótékonysági fellépésről, amelyért a művész eredetileg nem kért honoráriumot, de a szereplés befejeztével benzinköltségként annyit számlázott ki a szervezőknek, ami felért a honoráriummal.

Bílá nem okozott csalódást. A produkciója sem. Bár a jegyek nem voltak olcsók, a templom dugig megtelt. Abból ítélve, hogy voltak férfiak, akik végig fedett fővel ültek, nem csak templomlátogatók érkeztek, vagyis nem „szűk egyházi” akció volt. Ráadásul volt a koncertnek egy máshol nem hallható különlegessége: a templom fiatal káplánjának szereplése. Először „belebrummogott” Bílá Panis angelicusába, aztán szólót énekelt gyönyörű, mély basszus hangon, merthogy mellesleg konzervatóriumot végzett operaénekes.

Tehát akárhonnan nézzük, nem mindennapi koncert volt, jót tett freskónak, embernek, s talán a papok között sem gyakori az operaénekes. Érdekes módon mégsem volt sajtóvisszhangja. Pedig a lapok megírták, hogy Bílá milyen bulit rendezett 50. születésnapja alkalmából, meg azt is, hogy Pozsonyban vett lakást (még a konyhájában is jártak), és milyen prominens szomszédai vannak, meg még sok minden mást, de erről a fellépésről csak egyetlen blogbejegyzést találtam. Erre mondom, hogy hm. 

A másik januári napsugár a Kukkónia dokumentumfilm. Pozsony az én városom, sosem akartam máshol élni, de ha van a szívemnek két csücske, akkor a második a Csallóközé, ahol a rege szerint az unkabékák kukk hangot adtak ki, és itt van a legnagyobb édesvízi szivacskolónia! Lassan, komótosan hömpölyög a kisfilm, mint Csallóközben a nyári délután.

Dráfi Mátyás nyugodt tempójú, szépen artikulált kommentárja, ami a mai hadaró világban külön kincs, még inkább jelzi, hogy Kukkónia a béke szigete volt, van, s remélhetőleg lesz. Háromszor három napig voltam itt szlovák diákokkal, és nagyon megszerették. 

Ennek a népszerűsítő kisfilmnek van sajtója. Erre mondom, hogy éljen! 
Mert ma már a napsugarak is a médiával terjednek.