Muszlim kormányfője lehet Romániának

Bukarest |

<div>&nbsp;Most tanulják kiejteni a nevét. A német származású államfő mellé egy török-tatár származású miniszterelnök asszonyt kapnak a románok.</div>

Hosszú titkolózás után elárulta Liviu Dragnea, a választásokat megnyerő Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, kit javasol maga helyett a miniszterelnöki tisztségre. Bár a román sajtóban már potenciális jelöltek tucatjainak neve felmerült, a PSD-elnöknek sikerült mindenkit meglepnie azzal, hogy Sevil Shhaideh volt regionális fejlesztési minisztert javasolta a posztra. Muzulmán felekezetű, az országos politikában ismeretlen, 52 éves közgazdász-informatikus a kormányfői tisztség várományosa, akinek szokatlanul csengő nevét a PSD politikusai és koalíciós partnereik is csak most tanulják kiejteni. Önéletrajza szerint Sevil Shhaideh 1987-ben szerzett oklevelet a bukaresti közgazdasági egyetem tervezés és kibernetika karán, majd csaknem két évtizedig a Konstanca megyei tanács számítástechnikai osztályát, később, 2007-től 2012-ig az önkormányzati projektek vezérigazgatóságát vezette és az európai uniós támogatások lehívását irányította. Ez utóbbi megbízatásával egy időben a romániai megyék országos szövetségében is vezető tisztséget töltött be: ebből az időszakból való szakmai kapcsolata Liviu Dragneával.  A Ponta-kormányzat idején 2012-ben miniszterelnök-helyettesi tisztségbe került.A román médiában megszólaltatott volt kollégái igazi profinak írják le. Sevil Shhaideh a Romániában őshonos dobrudzsai, mintegy 60 ezres muzulmán kisebbségből származik. Lánykori neve Geambec, egy konstancai orvossal kötött első házassága idején a Sumanariu nevet használta. Jelenleg második férje, egy Romániában élő, állami intézményekben is foglalkoztatott szíriai üzletember, Akram Shhaideh nevét viseli 2011-es házasságkötésük óta, férjének három szíriai ingatlana van. Miniszteri kinevezésekor 2015-ben a sajtó azt írta róla, hogy esküvőjén a Konstanca megyei tanács – időközben korrupcióért börtönbe zárt – volt elnöke, Nicusor Constantin és Liviu Dragnea is násznagy volt. Az állítólagos rokoni kapcsolatot Dragnea ezt azzal cáfolta, hogy a muzulmánoknál nincs násznagy, és többedmagával tanúként volt jelen. A jobboldali ellenzék szerint Dragnea egy bábra bízza a kormányt, és egyedüli szempontja az volt, hogy ellenőrizni tudja, mert attól tart, hogy a PSD egy kevésbé lojális politikusa túlságosan nagy hatalomra tenne a tisztségben. Dragnea egyébként nem titkolta, hogy – az európai és hazai szokásjog alapján – szerinte egy 47 százalékos választási győzelem után pártelnökként őt illetné meg a miniszterelnöki tisztség, de egy „igazságtalan bírói ítélet és egy alkotmányellenes törvény egyelőre megakadályozza őt abban, hogy magának követelje a posztot”. Kifejtette: csak azért állt elő más javaslattal, mert nem akart egy törvénysértő kinevezést. Később megjegyezte: hátizsákjában hordja a kormányfői botot és még nem vetette tűzre, mert nem tudni, mit hoz a jövő. Dragnea kormányfői ambícióit egy jogerős elmarasztaló ítélet törte derékba. Áprilisban ugyanis jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a 2012-ben tartott, az akkori államfő leváltásáról szóló népszavazással kapcsolatos korrupciós perben. Klaus Iohannis államfő már a választások előtt kijelentette, hogy nem fog jogerősen elítélt politikusnak kormányalakítási megbízást adni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?