Műszaki hiba

<p>A Romológiai Kutatóintézet igazgatója szerint azért küldték ki őt és két ismerősét minap egy füleki étteremből, mert romák. A hely tulajdonosa persze cáfol, szerinte rendszeresen vannak roma vendégeik.&nbsp;</p>

Ám egy helybeli, aki szemtanúja volt az incidensnek, azt állítja, már évekkel korábban is előfordult, hogy ott nem szolgáltak ki romákat. A pincérnő akkor állítólag meg is mondta a társaságnak, miért nem kívánatosak, és az állásával játszana, ha kiszolgálná őket.

Megvannak a szabályok arra, mikor áll jogában egy étterem-tulajdonosnak vagy a személyzetnek kitessékelni a vendéget. A faji megkülönböztetés természetesen nem szerepel a szabályzatban, de valahogy mindig meg lehet találni a módját a nem kívánatos vendégek kiebrudalásának, például azt mondják, nincs szabad asztaluk. Ezt persze nem mindig lehet elsütni, egy üresen tátongó helyen például rögtön gyanút keltene. A füleki pincérnő azt közölte a messziről jött romákkal, hogy „műszaki hiba miatt” nem tudja kiszolgálni őket, ezért el kell hagyniuk az éttermet. Vajon mi történhetett? Elromlott a sütő? Elzárták a gázt? Vagy a csirkemell fogyott ki? (Bár ez semmiképp sem tekinthető műszaki hibának, ilyenkor mást javasolnak a vendégnek az étlapról. Esetünkben azonban nem jutottak el a rendelésig.)

Szóval, kíváncsian várjuk a történet folyományait, addig is elevenítsük fel az önálló Szlovákia dicső 24 évének talán legismertebb vendéglátóipari fajüldözését. Az egykori kassai Slovan Szálló (a mostani DoubleTree) tulajdonosa országos hírnevet szerzett magának azzal, hogy romák nem léphettek be az éttermébe, akármekkora kutatók, művészek vagy jogvédők voltak is. A sajtó érdeklődésére egyszerűen közölte, hogy ő a tulaj, ezért azt enged be, akit ő akar. Tudtommal nem vonták felelősségre, haja szála se görbült, sőt még reklámot is csinált a restijének, amely a hozzá hasonlóan gondolkodók kedvelt vacsorázóhelye lett.

És akkor még örüljünk, hogy nem az USA-ban vagyunk – bár ennek tegnap óta nyilván sokan örülünk, jobban, mint eddig bármikor. Biztos láttak már filmekben menő klubok előtt kígyózó sorokat. Az ottani beengedők az állásukkal játszanak, ha tíz-tizenöt százaléknál több feketét bocsátanak be. Ez persze nincs lefektetve sehol, mégis tény. Mint ahogy „csúnya emberek”, idősek, kövérek sem mehetnek be, őket addig kell várakoztatni, amíg maguktól nem távoznak. És azt kell mondani, a soron kívül bejutók mind asztalt foglaltak, vagy olyan telt ház van odabent, hogy tűzvédelmi okokból meg kell várni, amíg kicsit kiürül a helyiség.

Nehéz ügy. És attól tartok, egyre nehezebb lesz...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?