A móri tömeggyilkosság egyik túlélőjével, Hegyi Évával kórházba szállítása előtt tudtak beszélni a rendőrök. Kaiser - akinek tegnap sem igazoltak alibit – már válaszol a rendőrök kérdéseire, de még nem tett beismerő vallomást.
Mór: halála előtt vallott a lelőtt pénztáros
A móri tömeggyilkosság egyik túlélőjével, Hegyi Évával kórházba szállítása előtt tudtak beszélni a rendőrök. Kaiser - akinek tegnap sem igazoltak alibit – már válaszol a rendőrök kérdéseire, de még nem tett beismerő vallomást. Az is kiderült, hogy a gyilkossághoz három fegyvert használtak – írja a Blikk.
A rendőrök eddig taktikai okokból hallgattak Hegyi Éva vallomásáról. A bodajki lányt egy napra küldték helyettesíteni a bankfiókba. Gyilkosai elől a pénztárból egy hátsó helyiségbe menekült, de utolérték és lelőtték. Fejsérülése volt a legsúlyosabb. Mielőtt kórházba szállították volna, beszélni tudott vele az egyik rendőr, s ekkor el tudta mondani a lány azokat az információkat, amelyek alapján a legjobb irányba tudtak elindulni a nyomozók.
Éva a kórházba szállítás közben eszméletét vesztette, majd még aznap agyműtéten esett át. A kórházban mesterséges kómában tartották. Állapota stabilizálódott, majd javult, ám május 15-én rosszabbra fordult, s két nap múlva a lány meghalt.
A lap információi szerint azonban nem csak az ő vallomását titkolták a rendőrök, hanem azt is, hogy a három gyilkos három fegyvert használt: egy Scorpio géppisztolyt, egy 9 milliméteres parabellumot és egy 7,65-ös Zbrojovkát. Az utóbbival két lövést adtak le. A hüvelyeket meg is találták.
Tegnap a Blikknek megerősítették, hogy Kaiser Ede hétfőn taktikát változtatott és azóta hajlandó szóba állni a rendőrökkel. Minden kérdésre válaszol, de beismerő vallomást még nem tett.
A lap munkatársai elmentek Mórra is, ahol kiderült, hogy a helybélieknek a rendőrség nem mutatta meg sem a tettesekről készült fantomrajzokat, sem a fotókat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.