Július harmadiki számunkban már elemeztük, milyen változások vannak a listán a négy évvel ezelőttihez képest, így ettől most tekintsünk el.
MKP – régi és új arcok
A Magyar Koalíció Pártjának listáját Bugár Béla elnök vezeti, második Csáky Pál miniszterelnök-helyettes, harmadik Bárdos Gyula frakcióvezető. Negyedik Gyurovszky László alelnök, aki két cég társtulajdonosa. Ötödik Farkas Pál, az országos tanács elnöke, aki egy cég és nagyobb területű föld tulajdonosa. Hatodik Szigeti László, az oktatási minisztérium államtitkára, hetedik Köteles László képviselő, nyolcadik A. Nagy László, aki szintén képviselő. Kilencedik Duray Miklós, aki a Szabad Újságot is kiadó Madách–Posonium Kft. társtulajdonosa. Tizedik Komlósy Zsolt, aki a Nemzeti Vagyonalapból távozott felfokozott izgalmi körülmények között. Komlósy az internetes cégjegyzék szerint egy részben városi tulajdonú, 243 milliós rimaszombati vállalat felügyelőtanácsának tagja. Tizenegyedik a nagy visszatérő Berényi József, tizenkettedik Bastrnák Tibor orvos, tizenharmadik Miklós László környezetvédelmi miniszter. Tizennegyedik Farkas Iván, aki Komlósy helyére került a vagyonalapba, s két cégben is az intézményt képviseli. Tizenötödik Harna István építésügyi miniszter, tizenhatodik Albert Sándor egyetemi tanár, tizenhetedik az első nő, Bauer Edit, a munka-, szociális, és családügyi tárca államtitkára. Tizennyolcadik Gál Gábor 28 éves jogász, aki egy cég társtulajdonosa és a Kalligram Alapítvány jogi elemző csoportjának a tagja. Huszadik és huszonegyedik két képviselőnő, Dolník Erzsébet és Sárközy Klára, huszonharmadik Duka Zólyomi Árpád képviselő. Huszonötödik Pásztor István, Királyhelmec polgármestere, egy 1,1 milliós törzstőkéjű részvénytársaság felügyelőtanácsának tagja. Huszonhatodik Kvarda József egy értékpapírokkal foglalkozó, 1,5 milliós cég igazgatótanácsának tagja. Huszonnyolcadik Keszegh Pál, a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal elöljárója, a 44 milliós Fundament-Invest pénzügyi vállalkozás igazga-tótanácsának elnöke. Huszonkilencedik Solymos József tornaljai vállalkozó, egy cég társtulajdonosa; 37. a listán a Szövetség a Közös Célokért (értsd: státusiroda-hálózat) koordinátora, Pogány Erzsébet.
A párt legidősebb jelöltje Rózsa Ernő; a jogász 72 évesen a lista 79. helyéről célozza meg a parlamenti mandátumot. A legfiatalabb – a többi párt Benjáminjához képest doyen – Stugel Tibor 26 éves pedagógus a 135. helyen van. Bár az MKP-ban hangsúlyozottan nem szempont, ki melyik elődpárthoz tartozott, annyit azért megjegyezhetünk, hogy az első tízbe öt volt MKDM-, három egykori Együttélés- és két volt MPP-tag jutott.
A www.cibulka.com szerint az MKP-lista első harminc helyezettje közül egy ember volt, aki együtt-működött a kommunista titkosszolgálattal, Fyzik fedőnév alatt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.