Mit is szeretne elérni az ENSZ menekültügyben?

2016 őszén mind a 193 ENSZ-tagállam, köztük Magyarország és a visegrádi országok is aláírták a New York-i Deklarációt, amely a migránsokra és menekültekre vonatkozó új szabályrendszer kidolgozását, és az ehhez tartozó munkamenetrendet tartalmazza. A két dokumentumban nincs érdemi áttörés, új ötleteket lebegtetnek, de nincs olyan kötelező jogerővel bíró radikális újdonság, ami az érvényben lévő genfi menekültügyi egyezményt átírná.

A két dokumentum közül az egyik a menedéknyújtási rendszerre (tehát a menekültekre, oltamazottakra) vonatkozik, a másik a migrációra (tehát a jogszerűen egyik országból másikba költöző emberekre). Ezekről készül egy úgynevezett „zero draft”, az első szöveges verzió. Ez olyan, mint a témazáró előtt a gimnazista ceruzával írt pontjai a fogalmazáshoz. Vagy még olyan se. Sok-sok tárgyalási kör, számtalan további „draft” (vázlat) fog még érkezni, míg eljutnak egy „final draft”-hoz, amelyről aztán bármeddig tárgyalhatnak. Az is elég valószínűnek tűnik, hogy a végső dokumentumot sem fogják kötelező jogerővel felruházni, vagy ha mégis, akkor a tagállamok egyenként döntik el, hogyan ratifikálják.

Ebből a lényeg: ahogy eddig sem születhetett, úgy ezután sem születhet egyetlen olyan nemzetközi dokumentum sem az ENSZ Közgyűlésében, amely figyelmen kívül hagyná egy országcsoport érdekeit. Az EU éppen azért különleges, mert vannak a tagállamok által közösen kijelölt területek, melyeknél abban állapodtak meg a szerződések aláírásakor, hogy nem kell konszenzus, hanem minősített többséggel elfogadható a mindenki számára kötelező döntés. Ez elég ritka megoldás a nemzetközi szervezeteknél, ennél jóval óvatosabbak a szervezetek, különösen a nagyok – az ENSZ pedig mégiscsak a legnagyobb.

Ami a teljes képhez hozzátartozik, hogy a genfi egyezményeket a második világháborút követően úgy fogadták el, hogy csak az európai országokra vonatkoztak. A hatvanas években bővítették globális rendszerré, meghívva országokat a többi kontinensről, amelyek egyébként maguk döntötték el, hogy az egyezmény (az ún. protokoll) mely részeit alkalmazzák. Úgy is mondhatnánk, évtizedek óta nem végeztek komoly karbantartást a menekültügyi jogi rendszeren.

A migrációról pedig végképp nincs érdemi nemzetközi megállapodás, amely képes lehetne a 21. század várható kihívásait kezelni.

Ne feledjük, hogy az évente felkerekedő milliók nagy része már klímamenekültnek számít, a globális felmelegedés – vagy az abból következő erőszak, elnyomás – miatt kénytelenek útnak indulni. A menekültek kisebb része politikai és polgárháborús menekült – ez az, amit most Európában érzékelünk. Épp ezért felfoghatatlan, hogy a politikusok nem értik meg a klímaegyezmények lényegét: ez a leghatékonyabb eszköz a migráció hosszú távú kezelésére. Ha bekövetkezik a felmelegedés radikálisabb forgatókönyve, akkor rossz esetben százmilliók kelnek útra. Ezt elkerülni falakkal nem lehet, csak okos klímapolitikával.