Mit is adhatnék neked...

Nem írom le. Aki nem tudja, miért november 17-re esik a Nemzetközi Diáknap, az kérdezzen rá a töritanárnál. Jó, picit segíthetek, ennek is csehországi előzménye van. Annyi viszont biztos, hogy a 25 évvel ezelőtti események nem véletlenül e napon indultak, hiszen a Prágában elnáspángolt diákok alapvetően egy legális, diáknapi megmozduláson vettek részt. Nincs is a diáknappal semmi baj, mint ahogyan a dátummal sem. Ünnepnap, illik tehát felköszönteni az ünnepelteket, az sem baj, ha ajándékot kapnak. S az idén kapnak. Ingyen utazhatnak november 17-től a 15 év alatti gyerekek és azok a fiatalok, akik nappali tagozaton tanulnak, legfeljebb 26 éves korig. A számlát az állam állja. Szép ajándék, kedves fiatalok, igazán nemes dolog, majd ha felnőttek lesztek, szépen fizethetitek a számlát, talán még a gyermekeitek is. Mert, ugye, azt nem kell hangsúlyozni, hogy nem Szlovákia közpénzeinek „feleslegéből” kapjátok az ajándékot, az állam adóssága e nélkül is éppen elég nagy.

Nem akarok ünneprontó lenni, ha a ma ingyen utazó gyerekek felnőnek, talán rájönnek, hogy milyen ajándékot kaptak gyerek- és ifjú korukban. Azok is rájönnek, akik lakhelyén, iskolája környékén nincsen vonat, ahol megszűnt a szárnyvonal, ahol soha nem is volt... no jó, hagyjuk, mert akkor a diszkriminációról is lehetne értekezni, de most másról van szó.

Az adórendszer és az állami költségvetés az ország karakterének meghatározó mutatói. Mert miért is fizetünk adót? Az adó nem más, mint a közteherviselés forrása. Szolidáris alapú, mindenki, aki jövedelemmel, vagyonnal rendelkezik és aki fogyaszt, adózik, hogy ebből aztán az állam és az önkormányzat közterheket vállaljon, közfeladatokat lásson el. Hogy mi mindenből fizetünk adót, arra az adórendszer adja meg a választ. S hogy mire költjük, arra meg a kormányzatok programjai. Ergó: a pártok versenyében megmérettetett politikai erők a választási programban megírják, mit szednek be és mire költik, a választó meg eldönti, melyik modell tetszik a legjobban. Ezt hívják társadalmi szerződésnek, ami a modern demokratikus állam alapja.

A polgár tehát a választási programok közt válogatva dönthet arról, miből fogunk adót fizetni. És arról, mit tekint közfeladatnak. Ez nem mese, ez a modern állam alapja. Ha ez nem így működik, és a választások győztesére bízzuk az adórendszer mikéntjét, akkor tulajdonképpen biankó csekket állítunk ki. Utána ne csodálkozzunk. Mert kérdezem én, ki döntötte el, hogy a kifliből vagy a tejből mekkora adót fizetünk? (áfa). A fizetésünkből mennyit (személyi jövedelemadó)? Mennyit szedünk be a cégektől (vállalati adó). Mennyit a benzinből, alkoholból, cigiből (jövedéki adó). Ha a kormányzat megteheti, hogy választási programba nem foglaltak esetében is döntsön alapkérdésekről, akkor akár vonatjegyet is finanszírozhat, akár ingyenkonyhát, de akár a Duslo tulajdonosát is. Mint ahogyan ma eldöntheti, hogy a benzinből jövedéki adót fizetünk, holnap meg (magyarországi példa) az internetforgalomból. Mert ezt mi magunk engedtük meg.

A gyermekeink majd megköszönik. Lehet, hogy egy újabb november 17-ével. Az ünnep kötelez.