Mire kell egy csapat?

A vihart ezúttal a törvény végrehajtása körüli félreértések, félremagyarázások okozzák; ebben mindkét fél egyformán ludas. A szlovák kereszténydemokraták szerint a törvény és a magyarigazolvány egyfajta morális Nagy-Magyarország feltámasztása. Úgy érzem, az erkölcsi integrációért, magyar kapocsért fontos a felvidéki magyar számára az igazolvány kiváltása. De hol itt a probléma? A Kereszténydemokrata Mozgalom ugyanis a törvény erkölcsi értelmezését jogi érvként próbálja használni. Erkölcsi érzések azonban nem transzformálhatók jogi kategóriákba. Az erkölcsi hatás miatt küszködnek a szlovák demokraták is. Nem tudják felfogni, hogy a határon túli magyarok számára az igazolvány egy olyan kapocs, amely a trianoni békekötés óta először adatott meg nekik. Talán többször, türelmesebben kéne elmagyarázni nekik a kisebbségi létből fakadó életérzést, hátrányokat, valahogy úgy, ahogy Duka Zólyomi Árpád próbálta megközelíteni a kérdést a Szlovák Televízióban.

Rendkívül figyelemreméltó az Európa Unió hozzáállása. Az EU ugyanis az angol »appearent« szót használja a törvény diszkriminatív jellegével kapcsolatban; az a szótár szerint »látszólagos«-t és »nyilvánvaló«-t jelent. Természetesen a szlovák és román verzió a »nyilvánvaló«-t, a magyar pedig a »látszólagos«-t használja. Mielőtt még az EU-t kezdenénk szidni az apró szójátékért, nem árt tudatosítani, hogy Brüsszel nem fogja eljátszani a döntőbíró szerepét két tagjelölt esetében. Ha Szlovákia és Magyarország nem tud megegyezni, az mindkét állam EU-éretlenséget bizonyítja.

A szlovák külügyminisztérium eddig jóformán egyetlen felvetése a szülőknek juttatott pénztámogatással kapcsolatos. Ha erről nem Magyarországon, hanem Szlovákiában döntenek, valóban exterritoriális dologról beszélhetünk. A végrehajtó rendeletek hiánya további fejtörést okoz Pozsonyban.

A Szövetség a Közös Célokért december 15-én került bejegyzésre. Alapítói között tömegszervezetek szerepelnek. Az MKP és a Csemadok még hagyján, de az SZMPSZ egyértelműen inkább szakmai szervezet (így bármely más civil szakmai szervezetet kiválaszthattak volna), a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége pedig országos viszonylatban eléggé virtuális, hogy finom legyek. A derék szervezetalkotók kihagytak a szövetségből bárminemű diákszerveződést, ami két dolog miatt is elgondolkodtató. Egyrészt a Diákhálózat jelentős hatása és képessége a fialatok megszólítására, másrészt a státustörvény a diákok számára kötelező (vagyis diszkriminatív): a végrehajtó rendeletek szerint csak az a Magyarországon tanuló szlovákiai magyar kaphat ösztöndíjat, akinek van magyarigazolványa.

Vagyis miről van szó? Egyértelmű, hogy a Magyarország által finanszírozott 11 iroda 30 alkalmazottja egy önálló intézményi struktúra képét adja. A kérdés csak az, hogy mi lehet a célja ennek a szervezetnek? Az irodák nem végezhetnek más munkát, mint a kérelmek összegyűjtését, egyfajta logisztikai segítséget nyújtanak az igazolványok kiadásához. Minden más a törvény exterritoriális hatását bizonyítaná, vagyis ellentétben állna a Velencei Bizottság ajánlásaival.

A kedvezménytörvény erkölcsi hatása hatalmas. Kitűnik ez a magyarigazolvány iránt érdeklődők nagy számából és a közvélemény-kutatásokból is. Kár lenne, ha a törvény által szorgalmazott erkölcsi integráció mögött hatalmi ambíciók húzódnának meg.