Mint a mesében

<p>Most nem az a kérdés, kell-e sajnálni a Radičová-kormány idején működött parlamentet. Az a csapat a múlt héten befejezte, olyan volt, amilyen. A következő valószínűleg még ilyen sem lesz. Bárkire is szavaznak ugyanis a szlovákiai magyarok március 10-én, a következő négy év nem rólunk fog szólni, lgalábbis nem pozitív értelemben. Híd vagy MKP ide vagy oda, jobbközép kormány megalakulásának az esélye még a 2010-esnél is kisebb.</p>

Akkor legalább az akarat megvolt, most már az sincs. Hiába lesz ott az ellenzékben két magyar párt (ha egyáltalán ott lesznek), a kormánytöbbség döntései ellen tiltakozni és fenyegetőzni lehet a parlament bejárata előtt is, ahhoz nem kell bekerülni sem. Arról nem is beszélve, hogy állítólag egyre több magyar szavazna a Smerre, elegük van az úgynevezett kisebbségi témákból, munkát és szociális juttatásokat akarunk. Nameg digi tévét.
Ha az MKP és a Híd is bekerül márciusban a törvényhozásba, versenyezhetnek majd egymással, ki tud hasznosabb törvénytervezeteket beterjeszteni. Ezeket majd szépen le is szavazza a smeres többség, és ez így lesz rendjén. Égészen 2016-ig. Gyakran érvelünk azzal: ez nem igazságos, az nem igazságos! 2010-ben egy Robert Ficót nem igazán kedvelő ismerősöm azt mondta: az ország választóinak többsége Ficót akarja miniszterelnöknek, így az lenne igazságos, ha ő kerülne az ország élére. Ma ott tartunk, hogy a jelenlegi kormánypártok egy embert sem tudnak kínálni, aki az esetleges jobbközép kormányt vezethetné.
Egy valamire biztosan jó lesz a Smer négy éves egyeduralma. Elvégezhetünk magunkon egy tesztet: a politikai híreket mellőzve lemérhetjük, mennyire van hatással mindennapi életünkre az, hogy ki van kormányon. Változik-e valami igazából, vagy csak az általunk megválasztott (vagy meg nem választott) politikusok gerjesztik állandóan a mesterséges pánikhangulatot. Ha jól csináljuk, még az is kiderülhet, hogy a politika egy nagy átverés, mivel hogy a dolgok történnek maguktól, és mindenki azt kapja, amit megérdemel. Mint a mesében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?