Mindenki magáért

A fő ok persze Szíria, és a G-20 házigazdájaként az orosz vezetés ügyesen használta ki a találkozót arra, hogy kidomborítsa a Nyugat megosztottságát a szíriai helyzettel kapcsolatban. Ennek kicsúcsosodása, hogy a parlamenti választásokra készülő Németország még a közös kommünikét sem írta alá. A csúcstalálkozó is jelezte: igazából senki sem akarja a szíriai beavatkozást, de Nyugaton többen aggódnak, hogy a „no action” a nyugati világ globális jelentőségének csökkenését eredményezné. Másrészt a szíriai válság megoldását senki sem látja, az amerikai vezetés magatartása pedig olyannyira emlékeztet az iraki háborút megelőző félrevezető manőverezgetéshez, hogy az is elbizonytalanodik, aki hitelesnek tartja a vegyi fegyverek bevetéséről szóló bizonyítékokat. Ian Bremmer, az Eurasia Group elnöke a G-0 című könyvében alig egy évvel ezelőtt írta le azt a világot, ahol minden nemzet saját magára van utalva és magának kapar. Kétségkívül egyfajta „glokalizáció” felé halad a világ, ahol nem a globális megoldásoknak, hanema lokális és tradicionális megoldásoknak lesz nagyobb létjogosultságuk. Az, hogy a világ mennyire gyorsan változik, jól jellemzi, hogy a G-20 csúcstalálkozón ugyan a házigazda fantasztikus tűzijátékkal kápráztatja el a nagyérdeműt, de az energiapiacot alapvetően megváltoztató folyamatok miatt az orosz gazdaságra legjobb esetben is stagnálás vár. A Gazprom főnöke, Alekszej Miller pénteken Vilniusban ígért olcsóbb gázt a litvánoknak, mert az orosz gáziparnak immáron a litván piac is fontos. Európa viszont inkább a kínai gazdaság teljesítménye miatt aggódhat. Neves elemzők egyre gyakrabban cikkeznek a kínai lufi kipukkanásáról, miközben a német, a francia és az olasz import annyira Kína-függő, hogy egy válság, de csak egy lassulás is komoly gondokat okozna az amúgy is küszködő európai gazdaságoknak. Vagyis a G-20 feladata ezekben a kockázatos időkben az ügyes lavírozás lenne. A lényeg a problémák helyi kezelése globális tapasztalatok alapján, ehelyett lokális konfliktusból globális problémát kreálnak. Az előbbihez azonban sokkal nagyobb adag bizalomra lenne szükség a világ vezetői között – és kevesebb ámításra. Ehelyett marad – Szíria.