Minden idők legnagyobb nyomozása folyik

Három héttel a New York-i és washingtoni merényletek után az amerikai és európai antiterrorista szolgálatok által indított, példátlan méretű nyomozás során több száz olyan gyanúsítottat vettek őrizetbe, aki kapcsolódik Oszama bin Laden hálózatához.

Három héttel a New York-i és washingtoni merényletek után az amerikai és európai antiterrorista szolgálatok által indított, példátlan méretű nyomozás során több száz olyan gyanúsítottat vettek őrizetbe, aki kapcsolódik Oszama bin Laden hálózatához.

Interpol: a nemzetközi szervezet szeptember 25-én „piros” (elsőbbséget élvező) letartóztatási parancsot adott ki az egyiptomi Ajman al-Zavari ellen, akit Oszama bin Laden jobbkezének tekintenek.

Egyesült Államok: 352 személyt vettek őrizetbe, a hatóságok ezenkívül 392 olyan személyt akarnak kihallgatni, akiről feltételezik, hogy információt tudnak szolgáltatni. Legalább 6 személyt New Yorkban „anyagi tanúként” tartanak fogva, vagyis hosszabb ideig tartanak előzetes letartóztatásban. Közülük a Chicagóban őrizetbe vett 34 éves Nabil al-Marabról feltételezik, hogy ő tartotta a kapcsolatot bin Laden szervezete és az Egyesült Államokba beszivárgott légi kalózok között.

Anglia: a brit ügyészség szeptember 28-án először mutatott ki közvetlen kapcsolatot a merényletek és egy Angliában letartóztatott, Lotfi Raiszi nevű, 27 éves algériai pilóta között. Az ellene a vád, hogy „ő volt a kiképzője egyes, a géprablásokért felelős pilótáknak”. Ugyancsak kihallgattak és egyes esetekben őrizetbe vettek tucatnyi más személyt is. Közülük van az algériai Kamel Daudi, akiről a francia igazságszolgáltatás azt gyanítja, hogy tagja a párizsi körzetben nemrég leleplezett iszlámista szervezetnek. Őt szeptember 29-én kiadták Franciaországnak.

Németország: a szövetségi ügyészség két nemzetközi elfogató parancsot adott ki. Az egyik keresett személy egy 29 éves jemeni, Ramzi Binalsibh, a másik egy 26 éves német–marokkói férfi, Szaid Bahadzsi. Feltételezik, hogy három géprablónak ők voltak a cinkosai. Szeptember 29-én vizsgálat kezdődött három személy ellen, akik Wiesbadenben éltek. Azzal gyanúsítják őket, hogy egy „terrorista társaság” keretében merényleteket akartak elkövetni Németországban. A szövetségi ügyészség Hamburgban is vizsgálatot indított „arab származású személyek egy csoportja ellen”, mert feltételezik, hogy „terrorista hálózathoz” tartoznak.

Franciaország: hét személyt vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy iszlámista aktivisták. Ezek a letartóztatások kapcsolódnak a múlt héten Belgiumban előállított tunéziai, Nizar Trabelszi és a Hollandiában letartóztatott Jerome Courtellier nevezetű francia ügyéhez: ezekről az iszlámista aktivistákról azt feltételezik, hogy merényletet készítettek elő az Egyesült Államok párizsi nagykövetsége ellen.

Spanyolország: felgöngyölítették a GPSC – Ima és Harc Szalafista Csoport – egyik „terrorista sejtjét”, amely hat algériaiból áll, és kapcsolódott bin Laden hálózatához.

Görögország: a rendőrség megfigyelés alá helyezett tíz személyt, mert azt gyanítják, hogy kapcsolatban álltak bin Laden hálózatával.

Belgium: két feltételezett iszlámistát fogva tartanak. Letartóztatásuk alkalmával vegyi termékeket tartalmazó készletet fedeztek fel.

Bosznia: az SFOR két szaúdit és két boszniait tartóztatott le azzal a gyanúval, hogy iszlámista terrorhálózatokkal állnak kapcsolatban.

Peru: a rendőrség letartóztatott három, arab országokból érkezett személyt, mert valószínűleg egy Peruban, Argentínában, Bolíviában és Chilében működő nemzetközi terrorista szervezethez kapcsolódtak.

Fülöp-szigetek: letartóztatták a szélsőséges Abu Szajjaf muzulmán szervezet egyik legfőbb vezetőjét, akiről gyanítják, hogy kapcsolatban áll Oszama bin Laden mozgalmával, és őrizetbe vettek több külföldit, akinél bombát találtak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?