Minden a régiben – a szomszédoknál is

Nos, a sorozat alkotói úgy gondolták, itt az ideje, hogy leporolják a régi sémát, s tíz év után újra László és František humoros botorkálásaival szórakoztassák a népet. A szlovák kritikák többsége azonban nem díjazta a próbálkozást, annak ellenére, hogy az első rész nézettsége rekordokat döntöget. Leginkább azt vetik a szerzők szemére, hogy nem voltak képesek semmi újjal előrukkolni, ott folytatják, ahol tíz éve abbahagyták, ami ma már nem elég.

A helyzet azonban úgy fest, hogy az alaphelyzet, amire a sorozat komikuma épül, tíz év alatt semmit nem változott: a szlovák többség ma is vajmi keveset tud az itt élő magyarokról, s nem is érdeklik különösebben. A magyar akcentus még ma is egzotikumnak számít, az pedig, hogy valaki nem beszéli tökéletesen az államnyelvet, még mindig elfogadhatatlan, vagy minimálisan nevetséges.

Még mindig kissé együgyű, vidéki népségnek látnak minket, amely el van veszve a nagyváros és a modern világ dolgaiban, s ezért a többségi nemzet iránymutatására szorul.

Hogy ehhez mekkora mértékben járultunk hozzá mi magunk, már egy másik, de semmiképp sem érdektelen kérdés. A Szomszédok alkotói mindenesetre akaratlanul is tökéletes kórképet festettek a szlovák–magyar kapcsolat helyzetéről, melynek legfőbb jellemzői az érdektelenség és az ebből eredő sztereotípiák dominanciája. Igaz, ez a helyzet inkább siralmas mint nevetséges, ahogyan az is tény, hogy egy fejlett nyugati országban sosem születhetne olyan szitkom, amely a másságot, az idegen akcentust teszi nevetség tárgyává. A Szomszédokban azonban tíz év alatt semmi változás, ahogyan nálunk sem.