Mikor növünk fel a demokráciához?

Nem sokkal a köztársaságielnök-választást követően szokásos érzelemmasszírozó videójában Robert Fico annak az aggodalmának adott hangot, hogy a közbeszédben elharapódzott „szélsőségek” annyira riasztóak, hogy félő, kormánypárti politikusokat érhet támadás, esetleg kiolthatják az életüket... bla-blabla... A miniszterelnök művészi módon emelkedett felül azon, hogy „uralkodásainak” évei alatt verték meg Malina Hedviget, és gyilkolták meg Ján Kuciakot és kedvesét, Martina Kušnírovát.

Az érzelmekkel történő folyamatos zsonglőrködés a politika egyik tipikus eszköze, mióta világ a világ. A legújabbkori szlovák állam történelmében mindennapi, hogy a politikum a józan ész helyett az érzelmekre gyúr, arra kapacitálja a követőbázisát, hogy eresszék csak ki a felkorbácsolt érzelmeiket. Pár éve Donald Trump ezzel a taktikával az Amerikai Egyesült Államok Capitoliumának „ostromát” idézte elő.

A Szlovákiát érő propagandahatások szempontjából az ország érdekes helyzetben van, a szlovák nemzetiségű többség mindig is nagyobb szimpátiát ápolt Oroszországgal, mint az átlagos közép-európai polgár. Ez az attitűd a legújabb felmérések szerint egyben azt is magával hozta, hogy egyre többen gondolják, a demokrácia nem való nekünk, jöjjön csak vissza egy diktátor, akarom mondani egy autoriter vezető.

Hogy megértsük a felmérés eredményét, érdemes kicsit messzebb tekintenünk. A Bálványos Intézet friss kutatásából nemrég az derült ki, hogy az átlag erdélyi magyar szerint az orosz–ukrán háború kitörésének felelőssége nem Putyint terheli, hanem a nyugati országokat és Ukrajnát, hogy semmi keresnivalójuk az ukránoknak a NATO-ban és az Európai Unióban, és hogy az Ukrajnának folyósított segélyeket mihamarabb meg kell szüntetni. A kutatás egyik végkövetkeztetése, hogy a Romániában élő magyar közösség átlagosan szélsőségesebb, nyugatellenesebb a román szélsőjobbnál.

A külső hatások ennyire képesek megfordítani egy közösséget, ha kellő intenzitással és mértékben csöpögtetik azokat, ahogy az egykor uniópárti szlovákiai magyarok egy jelentős része is annak ellenére szavazott az elég konkrétan a Smerhez „bekötött” Pellegrinire, hogy tudta, Robert Ficótól jót eddig a felvidéki közösség nem kapott, és hogy a miniszterelnök tudatosan használja a nacionalista feszültségkeltést. Az, hogy a Szövetség teljes vállszélességgel állt be az állampolgársági törvény „bevezetője” mögé, inkább annak bizonyítéka, hogy a teljes ötlettelenségbe süllyedt társaság már rég külső irányítás alatt áll, és csak végrehajtója Budapest irányelveinek.

Ha a szlovák és magyar társadalom ennyire befolyásolható, egyáltalán nem csoda, sőt várható következménye, hogy a közösséget arra kapacitálja: fogadja csak el Fico és déli kollégája autoriter törekvéseit. A következményekkel már kevésbé foglalkoznak az így újraprogramozott tömegek. Így előbb-utóbb minden társadalmi csoportot elér a hatalom, és most nem az LMBTQ közösségről beszéltem, hanem magyarokról, magyar kultúraszervezőkről, magyar zenészekről és magyar politikusokról – ha még van egyáltalán Szlovákiában olyan. A 45 évnyi kommunizmus elnyomásának elmaszatolása, az elszámoltatás elmaradása elfelejtette az emberekkel, hogy mi a demokráciát ajándékba kaptuk. Ha vérrel kellett volna kiharcolnunk, valószínűleg a „diktátorsimogatók” is másképp gondolkodnának.