Mikor jön létre a Nagy Magyar Közösségi Kiegyezés Pártja?

A fő okot abban látom, hogy a politika Közép-Európában – hasonlóan, mint Kelet-Európában – elsősorban a zsákmányszerzésről szól, nem a közösségi érdekek érvényesítéséről. A rendszerváltó idealisták korai – és törvényszerű – kibukása után mind a helyi, mind az országos politika elsősorban a megszerezhető „zsákmányról” szól. Tisztelet a kivételnek, ilyenek is vannak. Ám ez a tendencia az egész társadalmat, nem csak a politikát jellemzi. A zsákmány (a jelenségnek rent seeking az angol megfelelője) nem kizárólag a pénzről (korrupció) szól, hanem az egyéni ambíciók (egó), családi, vagy baráti érdekek előtérbe helyezéséről politikai pozíciók révén. Például a Fidesz teljes joggal vádolta a szocialistákat az ország lenyúlásával, és ezzel a taktikával saját magát aposztrofálta a nemzeti érdek képviselőjeként. Ügyes húzás, ám mivel a lenyúlás azért folytatódik a nemzet lobogója alatt, változásnak nehezen adható el (persze hinni nyugodtan lehet a Fideszben, mint az egyházban). Az egész addig fog folytatódni, amíg Közép-Európa népei fétisként tekintenek az államra (és függnek tőle) és a hatalomért (saját érdekükből) küzdő politikai pártokra.A közösségi érdekképviselet a szlovákiai magyar közegben nem lehet szimbolikus, be kell szállni a politikai adok-kapokba, mind helyi, mind országos szinten. A felmérések szerint a választók megfelelőbbnek tartják a Hidat az országos képviseletre, míg az MKP valószínűleg jobban fog szerepelni helyi és regionális szinten. Az MKP megtette a minimális ideológiai lépést a túléléshez – átnevezte magát „koalícióról” közösségi pártra. A Hídnak meg megvan az egyetlen Bugár Bélája, akiben még bízik a választó, azt remélve, hogy országos szinten ki tud kaparni valamit nekünk a szlovákoknál. Mert ki, ha nem ő? Mivel mind a Híd, mind az MKP eredményei a felmérések szerint stabilak, úgy tűnik, a szlovákiai magyar szavazó már kiegyezett a helyzettel. Nincs igazi nyomás a két pártra, hogy kiegyezzenek egymással, vagy – urambocsá – új dolgokkal rukkoljanak elő. Új emberek toborzása pedig szinte lehetetlen mindkét pártban – a meglevő káderek ugyanis mindkét táborban saját zsákmányként kezelik a pártot. A zsákmányszerzésnek akkor fellegzik majd be, ha a politikusnak nem lesz ideje (és lehetősége), hogy a saját ügyeivel foglalkozzon.Sok különbség nincs abban, amit nyújtani tudnak, a Berényi–Bugár vita kizárólag a taktikáról szól, hogyan lehetne azt a keveset elérni. Ezzel együtt nem várható a két magyar párt kiegyezése a parlamenti választások előtt sem. Legalábbis addig, amíg a felmérések rá nem kényszerítik mindkét felet erre, vagy Bugár Béla nyugdíjba nem vonul, ahogy azt már pár éve tervezte. Mert Bugár nélkül mit ér a Híd?