Miénk itt a NATO

NATO – stabilitás, biztonság és együttműködés címmel rendezett tegnap szemináriumot Vladimír Mečiar néppártja, a HZDS. Ez az egymondatos hír önmagában is elegendő lenne kommentár helyett, hiszen a Mečiar szervezte NATO-konferencia olyan önellentmondás, mint a jószívű jegyellenőr vagy az igazmondó politikus.

Ismét bebizonyosodott, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom tökkelütöttek gyülekezetének nézi az ország népét. Hogyan hihetnek abban, hogy már senki sem emlékszik 1997-re, amikor éppen Mečiarék „jóvoltából” nem kaptunk meghívást az Észak-atlanti Szövetségbe? Hiába próbálták annak idején úgy beállítani az egészet, mintha a nagyhatalmak vagy gonosz erők fogtak volna össze ellenünk – mindenki tudta, hogy nem a gulyáságyúk silány tartalma vagy a rozsdásodó katonai terepjárók, hanem a HZDS politizálása ütötte ki a NATO-ringből Szlovákiát. Mečiar rétorikai képességeinek egyik legemlékezetesebb megnyilvánulása vola az az 1999-es tévényilatkozata, melyben az exkormányfő az elmaradt NATO-csatlakozást szinte megkönnyebbülten így kommentálta: „Kétéves halasztást kaptunk”. A koszovói válság idején asztalcsapkodós parlamenti felszólalásaikban a HZDS képviselői, védelmi és külügyi „szakemberei” agresszív, támadópolitikát folytató szövetségnek nevezték a NATO-t. Tegnap pedig már azt bizonygatták, az is az ő érdemük, hogy a lakosság körében túllépte az ötven százalékot Szlovákia tagságának támogatottsága, hiszen náluk vehemensebben senki sem akar a szövetség tagja lenni.

Újdonsült miniszterelnök-aspiránsunk, Robert Fico keményített be a leginkább. Korai kampánybeszédében tegnap azt vágta Mečiar szeme közé, hogy a HZDS-szel még csak-csak, de vele végképp elképzelhetetlen a választások utáni együttműködés, mégpedig éppen a pár évvel ezelőtti NATO-fiaskó miatt.

Még jó, hogy Deákné vásznával leghamarabb is csak a jövő évi választás után tudjuk összehasonlítani Ficót. Addig akár el is hihetjük, amit mond.