Miénk itt a NATO

NATO – stabilitás, biztonság és együttműködés címmel rendezett tegnap szemináriumot Vladimír Mečiar néppártja, a HZDS. Ez az egymondatos hír önmagában is elegendő lenne kommentár helyett, hiszen a Mečiar szervezte NATO-konferencia olyan önellentmondás, mint a jószívű jegyellenőr vagy az igazmondó politikus.

NATO – stabilitás, biztonság és együttműködés címmel rendezett tegnap szemináriumot Vladimír Mečiar néppártja, a HZDS. Ez az egymondatos hír önmagában is elegendő lenne kommentár helyett, hiszen a Mečiar szervezte NATO-konferencia olyan önellentmondás, mint a jószívű jegyellenőr vagy az igazmondó politikus.

Ismét bebizonyosodott, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom tökkelütöttek gyülekezetének nézi az ország népét. Hogyan hihetnek abban, hogy már senki sem emlékszik 1997-re, amikor éppen Mečiarék „jóvoltából” nem kaptunk meghívást az Észak-atlanti Szövetségbe? Hiába próbálták annak idején úgy beállítani az egészet, mintha a nagyhatalmak vagy gonosz erők fogtak volna össze ellenünk – mindenki tudta, hogy nem a gulyáságyúk silány tartalma vagy a rozsdásodó katonai terepjárók, hanem a HZDS politizálása ütötte ki a NATO-ringből Szlovákiát. Mečiar rétorikai képességeinek egyik legemlékezetesebb megnyilvánulása vola az az 1999-es tévényilatkozata, melyben az exkormányfő az elmaradt NATO-csatlakozást szinte megkönnyebbülten így kommentálta: „Kétéves halasztást kaptunk”. A koszovói válság idején asztalcsapkodós parlamenti felszólalásaikban a HZDS képviselői, védelmi és külügyi „szakemberei” agresszív, támadópolitikát folytató szövetségnek nevezték a NATO-t. Tegnap pedig már azt bizonygatták, az is az ő érdemük, hogy a lakosság körében túllépte az ötven százalékot Szlovákia tagságának támogatottsága, hiszen náluk vehemensebben senki sem akar a szövetség tagja lenni.

Újdonsült miniszterelnök-aspiránsunk, Robert Fico keményített be a leginkább. Korai kampánybeszédében tegnap azt vágta Mečiar szeme közé, hogy a HZDS-szel még csak-csak, de vele végképp elképzelhetetlen a választások utáni együttműködés, mégpedig éppen a pár évvel ezelőtti NATO-fiaskó miatt.

Még jó, hogy Deákné vásznával leghamarabb is csak a jövő évi választás után tudjuk összehasonlítani Ficót. Addig akár el is hihetjük, amit mond.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?