Mi lesz veled, Igor?

Igor Matovičot lehet szeretni vagy gyűlölni, de azt nem lehet tőle elvitatni, hogy megjelenésével új színt hozott a szlovákiai politikai életbe. Talán már kevesen emlékeznek rá, de 2010-ben az SaS színeiben jutott be a parlamentbe, ahonnan rövidesen ki is dobták, mert összeveszett a pártot vezető Richard Sulíkkal. Már ekkor megmutatkoztak azok a jellemvonások, melyek azóta az egyik legsikeresebb szlovákiai politikussá tették:

kizárólag a saját feje után megy, teljesen kiszámíthatatlan és bármire képes a médiafigyelemért. 

Konfliktuskedvelő természete lenyűgöző médiaérzékenységgel párosult – amit a rossz nyelvek akár populizmusnak is nevezhetnek –, így szinte folyamatosan rivaldafényben tetszeleghetett. Legjobb éveiben

egy nagyon harapós házőrzőhöz hasonlított, aki ugyan remekül felhívta a figyelmet a tolvajokra és a bűnözőkre, de nem volt ajánlatos hozzá túl közel menni, mert válogatás nélkül bárkibe belekapott.

Matovič politikai pályájának története konfliktusok története: Sulíkkal, Hlinával, Poliačekkel, Bugárral, Lipšiccel, Procházkával, Ficóval, Kaliňákkal… A listát hosszasan lehetne sorolni. Nyilvánvaló, hogy ezen viták egy részében Matovič volt a hunyó, és néhányból megtépázott hírnévvel került ki, de számos esetben tényleges problémákra mutatott rá, főleg Fico és Kaliňák ügyeivel kapcsolatban. Így a mérleg valahogy mindig pozitív maradt a választók szemében. 

Így volt ez egészen az idei évig. Idén ugyanis egymás után érik a csapások főhősünket. 2016-ban az OĽaNO a harmadik legerősebb pártként került be a parlamentbe, 11 százalékos eredménnyel és 19 képviselői hellyel. A legutóbbi felmérések szerint azonban alig tudják megugrani a parlamenti küszöböt, és Matovič szemmel láthatóan egyre idegesebb, mivel nem tud mit kezdeni a problémával. A látványos csökkenés egyik oka, hogy az OĽaNO-ból lemorzsolódtak azok a személyiségek, akik igen jelentős szavazóbázist tudnak megszólítani hitelességükkel. A másik ok, hogy feltűntek az olyan új pártok, mint a PS/Spolu vagy a Kiska-féle Za ľudí, amelyek szavazókat szívnak el a már meglévő jobboldali pártoktól – főleg az OĽaNO-tól, melytől leginkább abban különböznek, hogy valamiért akarnak küzdeni, nem valami ellen. Ezt már a nevük is jelzi: a progresszióért, az együttműködésért, az emberekért. Általános célok ezek, de az már most látszik, hogy a koncepciójuk más, mint amit eddig láttunk. A szavazók pedig inkább bíznak bennük, mint a már kissé elhasználódott Egyszerű Emberekben. 

Látja ezt Matovič is, és próbál fogást találni az új időkön, de eddig nem nagy sikerrel. Az EP-választás körüli cirkusz, a senki által nem igényelt konzervatív platform létrehozása mind ilyen próbálkozás.

Feltehetően innen ered a nemrég felfedezett szimpátia az MKP iránt is.

Jó lenne azt hinni, hogy Matovič hirtelen rájött, hogy ő mindenképp a magyarokkal akar együttműködni, de a valóság az, hogy a Menyhárt József vezette MKP talán az egyetlen olyan, mérhető eredményeket produkáló párt, amelyikkel eddig még nem volt konfliktusa. Ez pedig főleg arra vezethető vissza, hogy az MKP lassan tíz éve nincs a parlamentben, így nem is nagyon ütközhettek. 

A felhők tehát egyre csak gyülekeznek Igor Matovič feje fölött, rövid távon mégse írjuk le őt. Egyrészt a felmérések szinte minden esetben alábecsülték az OĽaNO tényleges támogatottságát, másrészt szemmel láthatóan létezik egy népes szavazóbázis, mely igenis igényli egy „őrkutya” jelenlétét a parlamentben. 

Még ha az néha el is szabadul és mindent felforgat.