Mi közelebb vagyunk Észak-Koreához, mint Amerika

A brit védelmi miniszter szerint az észak-koreai válság közvetlenül érinti Londont, mivel közelebb van Észak-Koreához, mint Los Angeles.Sir Michael Fallon a BBC-nek kijelentette, hogy Észak-Koreának még nincs olyan ballisztikus rakétája, amellyel csapást mérhet Londonra, de rakétái hatótávolsága egy

A brit védelmi miniszter szerint az észak-koreai válság közvetlenül érinti Londont, mivel közelebb van Észak-Koreához, mint Los Angeles.

Sir Michael Fallon a BBC-nek kijelentette, hogy Észak-Koreának még nincs olyan ballisztikus rakétája, amellyel csapást mérhet Londonra, de rakétái hatótávolsága egyre növekszik. Emellett rendkívül magas a kockázata annak, hogy „valaki elszámolja magát”, és ez válaszcsapáshoz vezet. A műsorban Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára kijelentette: Észak-Korea globális válaszintézkedéseket igénylő globális fenyegetést jelent. Arra a kérdésre, hogy a világ az 1962-es kubai rakétaválság óta most áll-e a legközelebb egy nukleáris háború kitöréséhez, Stoltenberg azt mondta: a jelenlegi helyzet nagyon különbözik az akkoritól. Annak idején két nagy katonai tömb állt egymással szemben a globális hidegháború közepette, most viszont egy „kicsi, de veszélyes, országról van szó”, amely globális fenyegetést jelentő fegyvereket fejleszt, és ezúttal a nemzetközi közösség egységesen próbálja elérni e fegyverfejlesztési program leállítását – mondta a NATO főtitkára.

Ünnepélyes kardcsörtetés

A hétvégén kardcsörtetéssel ünnepelte alapításának 69. évfordulóját Észak-Korea, a rezsim szócsöve, a Rodong Szinmun lap legyőzhetetlen atomhatalomként írt az országról. Az újság figyelmeztette az Egyesült Államokat és „vazallusait”, hogy új fegyvereinek köszönhetően vereségre vannak ítélve. A lap Donald Trump amerikai elnököt és az új ENSZ-szankciókat ostorozta, azzal fenyegetve, hogy amíg az Egyesült Államok ellenséges tevékenységet folytat, addig folyamatosan kapja majd a nagyobb és kisebb „ajándékokat”.

Az Egyesült Államok olajembargót és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető vagyonának befagyasztását helyezte kilátásba újabb büntető intézkedések keretében, ma pedig összehívta a 15 tagú Biztonsági Tanácsot, hogy szavazzon a határozattervezetről. Ennek sikere a vétóhatalomnak számító Kínán és Oroszországon múlik.

Putyin gratulált

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség közölte, Vlagyimir Putyin orosz elnök gratuláló üzenetet küldött Kimnek az évfordulón. „Meggyőződésem, hogy a kétoldalú kapcsolatok minden területre kiterjedő további fejlődése a két nép alapvető érdeke, és hozzájárul a Koreai-félsziget, illetve egész Északkelet-Ázsia biztonságának és stabilitásának megszilárdításához” – írta Putyin

Phenjan tavaly kísérleti atomrobbantást hajtott végre az államalapítás évfordulóján. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?