Mi és Mika

<p>Az olimpia és/vagy a nyaralás idején nem feltétlenül bizonyos, hogy a strandi büfé előtt sörért sorakozó állampolgárhoz eljut a hír (és ha igen, akkor megremeg tőle a söröspoharat tartó keze): a parlament egy valóban hozzáértő médiagurut, a zöldmezős beruházásként létrejött Rádio Exprest sikerre vivő, majd a Markízát irányító Václav Mikát választotta meg a közmédia élére.</p>

Az Expres a leghallgatottabb rádió, a Markíza pedig a legnézettebb televízió volt Mika működése idején, a rá szavazó honatyák döntését így akár felelősnek is tarthatjuk, ha vélelmezzük, a versenyszférából érkezett szakembert abból a meggyőződésből választották a közszolgálati Szlovák Televízió és Rádió élére, hogy azokat is a leghallgatottabbá-legnézettebbé tegye.

Egy médium hallgatottsága/nézettsége számtalan összetevő függvénye. Egy szembetűnő különbséget azonban a sajtóval érintőlegesen sem foglalkozó olvasók is felfedezhetnek, elég, ha megnézik a nevezett intézményeket. Az Expresből úgy lett piacvezető rádió, hogy egy lakásnyi méretű stúdióból sugároz, a Markíza pozsonybesztercei székháza sem sokkal nagyobb egy jobb olajvállalkozó haciendájánál. Ha összevetjük a közmédiumok székházával, láthatjuk, a méret és a hallgatottság/nézettség majdhogynem fordítottan arányos, egyben azt is jelezheti az új vezető számára: ami járható út volt a magánszférában, nem biztos, hogy az államiban is az lehet.

Az ellenzék nagyobb része nem vett részt az igazgató megválasztásában, csak Matovičék szavaztak, az SaS, a KDH, a Híd és az SDKÚ távol maradt a voksolástól, mondván, politikai jelöltet választanak a közintézmény élére. Ezt meglehetősen szemforgató hozzáállásnak tarthatjuk, hiszen a jelenlegi ellenzék volt az, amely átültette kormányzása idején, hogy az RTVS vezetőjét a parlament válassza, így választották meg Miloslava Zemkovát, akiről Marek Maďarič jelenlegi kulturális miniszter, akkor ellenzéki képviselő sietett is kijelenteni: politikai jelölt. A politikai jelöltezést tekintsük inkább a politikai folklór részének. Naná! Milyen legyen, ha politikusok választották? És előtte, amikor a Rádió-, ill. Tévétanács – ahol szintén a politikai pártok által jelölt emberek ültek, ülnek – választotta az igazgatókat, azok nem politikai jelöltek voltak? A HZDS-székházban rendszeresen vendégeskedő Jaroslav Rezník... Ugyan, kérem. Ezt a gyakorlatot persze nem kell helyeselnünk, de aki rácsodálkozik, az úgy tesz, mint ha nem állna kapcsolatban a hazai politikai valósággal.

Amíg a határ mentén foghatók lesznek a magyar tévécsatornák, a kisebbségi magyarokat nem nagyon kell nyomasztatia, mi történik a malomvölgyi toronyházban. Mika prezentációjában nem tért ki a kisebbségi adásokra. A tévében jelenleg az a helyzet, hogy az olimpiai közvetítés kilökte megszokott helyükről – a magyarországi csatornák bulvárműsoraival azonos műsorsávból – a magyar nyelvű híreket. Ez jól mutatja, mit jelent a közszolgálat a kisebbségek számára. Ha Mika ezen tud változtatni, és legalább a szlovákiai magyarság számarányának megfelelő műsoridőt szavatolni, az ennek előállításához szükséges gazdasági és infrastrukturális feltételekkel, akkor jól járhatunk vele. Ha nem, akkor marad a zertéel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?