Mérsékelt visszacsapás

Ezt a lehetőséget azonban megzavarta az elnökválasztás végeredménye, mivel az SNS jelöltje, Tomislav Nikolić minimális különbséggel győzni tudott a demokraták jelöltje, a 2004 óta hivatalban levő Boris Tadić leköszönő köztársasági elnök fölött.

Nikolić személye önmagában is érdekes: 2008-ig a jelenleg Hágában vendégeskedő nacionalista vezér, Vojislav Šešelj jobbkeze volt. Ekkor azonban jó érzékkel az önállósodás mellett döntött: kiérezve, hogy Šešelj aurája jelenleg inkább fékezi, mint előreviszi politikai karrierjét, megalapította saját pártját. Az SNS rövid időn belül felfalta anyapártját: a Szerb Radikális Párt 2012-ben már be sem jutott a parlamentbe, miközben az SNS a szavazatok 24%-át megszerezve a legerősebb párt lett. Ehhez szükséges volt Nikolić pálfordulása is, aki Európa-párti politikusként definiálta újra magát.

Az idei választások végeredménye azonban korántsem Nikolić térnyerését tükrözi, hanem a demokraták kudarcát. Nikolić 2012-ben 700 ezer szavazattal kevesebbet gyűjtött be, mint négy évvel korábban: az alacsony részvételi arány azonban azt hozta, hogy közben azonban Tadić még ennél is százezerrel több voksot vesztett, ezzel bukva el a választást.

Az alacsony részvételben, ezáltal Tadić vereségében nagy szerepet játszott, hogy retorikájában elmozdulás volt tapasztalható a jobboldali választók felé. A demokraták tőlük szokatlan engedékenységet, sőt kezdeményezést tanúsítottak az előző rezsim politikusainak irányában, sőt egyes háborús bűnösök rehabilitálásában is, és az előzetesen elvártnál keményebben léptek fel Koszovó ügyében. Ezek az erős szimbolikus töltetű ügyek egyaránt a demokraták mérsékelt szavazóbázisának demobilizációjához vezettek.

Tadić tulajdonképpen ugyanazt a hibát követte el, mint Franciaországban Nicolas Sarkozy: a jobboldali szavazók megszólításának reményében nemzeti-populista irányba indult el, azonban a két szék között a pad alá esett. Tadić és Sarkozy egyaránt elvesztette a mérsékelt szavazók támogatását, a jobboldali szavazók között pedig nem sikerült akkorát szakítaniuk, mint remélték.

A francia és szerb kudarcok intő jelként állnak az európai politikusok előtt. Bár a gazdasági válság újabb leszálló ágának következményeképpen a nacionalista-populista retorikára való igény erősödni látszik, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a mérsékelt közép is automatikusan vevő lenne a szimbolikus politikára és az egyszerűsítő magyarázatokra. Egyes kontextusokban egy ilyen fordulat elképzelhetetlen: Obama elnök aligha próbál újraválasztása kedvéért a teapártiak kedvében járni. Másfelől igaz, hogy tényleg lehet választásokat nyerni egy jobbra húzó kampánnyal: ez azonban az idei tapasztalatok alapján láthatóan nem életbiztosítás, miközben mindig jobb úgy veszíteni, ha valaki közben hű marad az alapelveihez, mintha kiüríti saját ideológiai fogalomtárát.

Ravasz Ábel