Mérlegvonás 1000 euró felett

Ez esetben mi is hozzáláthatunk az átértékeléshez, ugyanis a Szlovák Statisztikai Hivatal a napokban megerősítette, 2018-ban az országos bruttó átlagbér átlépte az 1000 eurót. Azzal a különbséggel, hogy míg a Neoton a száguldásról énekelt, addig mi a bérnövekedés cammogásáról, jó esetben kocogásáról beszélhetünk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy felgyorsult a bérfejlesztés üteme, hiszen a 700 eurós határt 2008-ban, a 800-ast 2012-ben, a 900-ast 2016-ban léptük át, azaz az utóbbi időben négy év kellett 100 eurós emelés eléréséhez, most viszont csak kettő.

A fizetésekről szólva szinte azonnal hallani a felszisszenést, ugyan ki keres annyit, amennyit kimutat a statisztikai hivatal. Ezért három fontos tényt sietve rögzítenünk kell.

Az egyik, hogy a most 1013 eurón mért átlagbér nem azt jelenti, hogy az átlagos alkalmazott ennyit keres, ugyanis a mindenkori átlag alatt teljesít a munkavállalók több mint 60 százaléka. A másik, hogy vannak ágazatok, ahol szinte képtelenség tisztességes keresetet kapni, ide tartozik a vendéglátás vagy a mezőgazdaság, másrészt a pályakezdő informatikusok 1000 euró felett indítanak, arról a szintről, ami sokak számára máig elérhetetlen csúcsnak számít. Végezetül, amilyen kicsi Szlovákia, olyan méretes bérkülönbségeket mérnek az egyes régiókban. Már eleve az bizarr, hogy az ország 8 megyéje közül mindössze egy, Pozsony megye található az országos átlag felett a maga 1272 eurós átlagával. Az összes többi a bűvös 1000 euró alatt teljesít, a sereghajtó Eperjes megye 775 euróval szerénykedik. Azaz az ország két vége között 500 euró a difi, ami hatalmasnak mondható, s egyben megmagyarázza a kelet-szlovákiaiak tömeges mértékű elvándorlását a fővárosba.

A regionális különbségeken is lehet rágódni, ám ennél jobban foglalkoztat az, hogy még mindig tetemes a lemaradásunk a nyugati bérek mögött. 

Európai munkáért európai béreket! – hangozhat a szlogen. 

Fanyalgásból jelesre teljesítünk, de akkor is szögezzük le, hogy 1989 óta igenis közeledtünk a nyugati bérszinthez. Ha a rendszerváltás idején mért schilling és márka árfolyamából indulunk ki, akkor a berlini fal leomlása idején az osztrákok vagy a németek fizetése legalább tízszeresen haladta meg a miénket, míg napjainkban a különbség bő háromszorosra olvadt. 

Ami pedig a hangzatos szlogen első felét illeti, miszerint európai szintű munkát végzünk, nos, fájdalom, de ez nem igaz. 

Szlovákia termelékenysége – leszámítva mondjuk az autóipart – alig éri el az uniós átlag felét, márpedig egy ország bérszintje szoros összefüggésben van a termelékenységgel. 

Belátható időn belül legfeljebb a portugál vagy a görög bérszintet érjük el, és félő, hogy ennél magasabb fokot nem is ugrunk meg, 

mivel ahhoz alaposan fel kellene javítani a hazai egyetemeket, hogy a legambiciózusabb diákok ne menjenek ezerszám külföldre. Csehország évente szó szerint több ezer szlovákiai diákot fogad, akik java aztán ott is marad – hiába, a Morva folyó túlpartján már 31 900 korona (1240 euró) az átlagbér...

Továbbá sokkal több pénzt kellene fordítani a tudományra, amiben szinte uniós sereghajtók vagyunk. Mert így, maradva az összeszerelő üzemeknél, a plágiumokra bólintó, futószalagon alapított főiskoláknál, továbbá termőre fordítható tudás és magas képzettség híján beleragadhatunk a szürke középmezőnybe.