Merkel–Stoiber erőpróba

Lényegében arról volt szó még novemberben is, hogy a CDU és a CSU elnökei közül ki vállalja a biztos vereséggel kecsegtető megméretést az 1998 óta kormányon lévő szociáldemokrata kancellárral szemben. Decemberben azután változott a kép: a gazdasági mutatók drasztikus romlása (recesszióba átmenő konjunkturális „gödör”, gyorsan emelkedő munkanélküliség) a konzervatív tábor hagyományos vesszőparipáival (bevándorlás, nemzettudat) együtt olyan témacsokrot kínált, amellyel sarokba lehet szorítani az SPD–Zöldek koalíciót. ĺgy azután mind Angela Merkel (CDU), mind Edmund Stoiber szemében fölértékelődött a kancellárjelölt posztja. A gazdasági helyzet további romlása és a nemzeti kártya ügyes kijátszása ugyanis valós esélyt kínál arra, hogy az uniópártok esetleg megússzák négy évi ellenzéki „böjtöléssel”, és 2002 őszén ismét a szövetségi kormányrúdhoz kerüljenek. (Az SPD 1982–től 1998-ig koptatta a Bundestag ellenzéki padsorait.)

Berlini megfigyelők szerint jelenleg egyértelműen Stoibernek jobbak a kilátásai. A bajor miniszterelnök és pártelnök szilárd hatalmi bázissal bír tartományában, amelyet a „bőrnadrág és laptop” szlogen jegyében az utóbbi nyolc évben sikerült korszerű technológiát megtestesítő cégek telephelyévé alakítania, ügyelve egyúttal a bajor hagyományok megőrzésére és ápolására. A CSU PR-gépezete ügyesen adja el Stoibert mint győztes típust, aki nem tud veszíteni a politikai porondon. Mellette szól a CSU egysége éppúgy, mint az, hogy a CDU-n belül is sokan (köztük számos tartományi kormányfő, valamint tartományi pártelnök) benne látják a rátermettebb kancellárjelöltet.

Merkelről ma is elmondható, amit ősszel állított (majd persze cáfolt) egy tartományi CDU-korifeus: másfél évvel elnökké választása után is „idegen test” maradt a nagyobbik uniópártban. Hatalmi bázisa gyakorlatilag nincs (az általa vezetett mecklenburgi CDU-szervezet tagsága pár száz fő), az elmúlt két évben egyetlen fontos belpolitikai reformtémában sem tudott egyértelmű, a kormányétól jól elhatárolható álláspontot kialakítani és elfogadtatni a CDU-val.

Azok a tulajdonságai (fiatal, protestáns, nő, keletnémet), amelyeket például a CDU munkavállalói szervezetének (CDA) elnöke előnyként domborít ki újabb szavazórétegek megnyerése céljából, a párt hagyományos, megcsontosodott bázisa (főként a dél-németországi katolikus és patriarkális pártszervezetek) szemében inkább taszítóan hangzanak. Ezek a körök is elismerik Merkel fő érdemét: a pártadományok kapcsán kirobbant botrány után sikerült nyugodt vizekre kormányoznia a CDU hajóját – ám most, amikor a hatalom visszaszerzése a tét, jobban bíznak a tapasztalt és dörzsölt Stoiberban.

A kormányzó szociáldemokraták nem győzik hangoztatni, hogy számukra egyre megy, kivel kell megmérkőznie Schrödernek. Az SPD főtitkárának múlt heti nyilatkozata arra enged következtetni, hogy a Willy Brandt Házban már elkönyvelték Stoiber jelölését. Az északnémet Schröder és tanácsadói nyilván abból indulnak ki: egy bajor politikusnak ma is rendkívüli erőfeszítéseket kell tennie azért, hogy elfogadtassa magát a Majnától északra fekvő tartományok lakosságával. Másrészt alkalmasint osztják a CDA elnökének nézetét, és tartanak attól, hogy Merkel túl sok szavazatot kapna északon és főleg a keleti tartományokban.