Vélemény

Merek büszke lenni

Lampl Zsuzsanna

2018. május 18. 19:05

Miért van az, hogy a média csak a rossz dolgokat közvetíti felénk, kérdezte egy egyetemista a közszolgálati tévé munkatársával rendezett beszélgetésen. Hát van egy olyan mondás, hogy a rossz hírek az igazán jó hírek, válaszolta az újságíró, de hozzátette, hogy ő maga elég sok pozitív dologról is tudósít.

Az utóbbi időben azonban szinte csak az dől ránk, hogy minden rossz. Közeli családtagok vesznek össze halálosan azon, hogy így van-e vagy sem, sok ember nem tud aludni, depresszívvé válik és fél, mert úgy tűnik neki, hogy aki meri nem beengedni a lelkivilágába ezeket a nézeteket, aki meri másként látni vagy akár megkérdőjelezni, vagy csak egyszerűen a jó dolgokat látni, az máris tisztességtelen.

Pedig a helyzet az, hogy vannak rossz dolgok, ugyanakkor nem hagyhatom, hogy elfedjék a kilátásomat a jó dolgokra. Mert azokból is van elég.

Van egy tűzzománc medálom, amit Matusák Éva barátnőm készített, aki „hivatalosan“ nem művész, de valójában az. Amikor San Diego utcáit róva egyszer megpihentem, egy torzonborz, elég ijesztő alak közeledett felém kinyújtott kézzel, mutatóujját egyenesen rám szegezve. Már csak két méter, már csak egy, te jó ég, mit akarhat tőlem, aztán megállt előttem, ujjával a nyakamban lógó medálra mutatva. Ez gyönyörű, mondta. Nem adod el? Megkönnyebbülve kinyögtem, hogy nem. Na jó, de akkor hol vehetek ilyet? Amikor kiderült, hogy ez egy eredeti darab, ráadásul nem Amerikában, hanem Európában készült, csodálkozva megkérdezte: nálatok ilyen szépeket csinálnak? Büszke voltam.

A sok rossz mellett szerencsére azért akad, aki ki meri jelenteni, hogy a hazai jó. Például egy ismert szlovák női magazin egész számot szentel a témának. Egy másik ismert női magazin, ezúttal hazai és magyar, ugyancsak keményen követi ezt a vonalat. Ha csak a hazai magyar sikereket vesszük, hirtelen Schavel Dávid táncvilágbajnok jut az eszembe, de vannak olyanok is, akik nem jutnak be a tévébe, mert nem attraktív, amit csinálnak, mint például a dunaszerdahelyi sakkcsapat vagy a különböző területeken sikeres embereink. Vagy azok a gyerekek, akik talán a jövő sztárjai, s akiket szeretek felfedezni, mint például Pongrácz Matyika, Varga Zalárd, Bihari Laura, a Holénia testvérek...

Van egy harisnyám, abból a folklór által ihletett kollekcióból, amit egy hazai iparművésznő készített. Ahányszor fölveszem és végigsétálok benne a pozsonyi korzón, mindig megállít valaki, elsősorban külföldiek. Milyen minta ez, kérdezik. Mondom, hogy szlovák. És büszke vagyok. Mint amikor megkérdezi valaki az üzletben, hogy az miféle vaj a kezemben, az a kukucska vagy micsoda (mármint Kukkónia). Mondom, hogy szlovákiai magyar.

És büszke vagyok.

Önnek ajánljuk