Mentális vörösiszap

<p>A magyarországi vörösiszap-katasztrófa nem az első és nem is az utolsó az ember okozta környezeti katasztrófák elmúlt időszakban tapasztalt végeláthatatlan sorában, amelyek – amellett, hogy emberéleteket követelnek és óriási anyagi károkat okoznak – az emberi lelkeken is súlyos sebeket ejtenek. A forgatókönyv többnyire minden ilyen esetnél hasonló.</p>

Egy magáncég gondatlansága miatt olaj ömlik a tengerbe, mérgező gáz jut a levegőbe, vagy mint az ajkai gyár esetében, lúgos iszaptenger zúdul az emberekre, tönkretéve mindent, amit egy életen át építettek. A cég megpróbálja bagatellizálni a katasztrófa mértékét, elutasítva bármiféle felelősséget, rajta kívülálló okokra fogva a szerencsétlenséget. A biztosítása természetesen semmit sem fedez, a károsultak így csak évekig, vagy akár évtizedekig húzódó, megalázó, a károkat okozó cég ügyvédeinek a támadásaival kísért perek útján juthatnak hozzá nevetséges nagyságú kártérítéshez, miközben a felelős cég tulajdonosai vígan élik tovább az életüket.

Ezt látva nem csoda, hogy a többségen a tehetetlenség lesz úrrá, úgy érzik, ki vannak téve a nagy cégek kényének-kedvének. A tehetetlenség dühöt szül, a düh pedig nem a legjobb tanácsadó. Mit tehetnénk, hogy a fenti forgatókönyv ne ismétlődjön meg? A kérdésre nincs univerzális válasz. A pénzvilág, a cégtulajdonosok és a politikusok egy része évek óta szajkózza a neoliberális mantrát: „A természet úgy védhető meg a legjobban, ha van tulajdonosa. A valódi természetvédelemhez vezető leghatékonyabb út a lehető legszélesebb körű privatizáció, nem az állami felügyelet erősítése. Az állami környezetvédelem a tulajdonosok személyi szabadságának súlyos korlátozása, épp ezért az államnak ebbe nem kellene beleszólnia.” A neoliberalizmus prófétái még napjainkban is hatalmas erőbedobással próbálják meg elhitetni velünk ezt az egyértelmű hazugságot, miközben a nagy cégek napról napra több katasztrófát okoznak. Igen, vannak olyan erdő- és földtulajdonosok, akik valóban óvják a tulajdonukat, ez azonban egész biztosan nem érvényes a régiónkban a rendszerváltás után hirtelen, sokszor törvénytelen úton meggazdagodott, az állami cégekhez fillérekért hozzájutó újkapitalisták többségére. Mivel gyorsan és érdemtelenül jutottak hozzá a vagyonukhoz, csak a pénzt becsülik benne, amiből, mint köztudott, sohasem elég. A pénz fialtatásánál pedig nem néznek sem istent, sem embert.

Polányi Károly, a neves magyar gazdaságtörténész a „Nagy átalakulás” című művében több mint hatvan éve megjósolta: „Ha megengedjük, hogy az emberiség és környezetének sorsát csak a piac törvényei határozzák meg, az a társadalom lerombolásához vezet.” Ennek fényében nem ártana emlékeztetni a piaci szabadság mindenekfelettiségét hirdetőket arra a napjainkban egyre kevesebbet hangoztatott elvre, hogy a szabadság felelősséggel is jár. Ha vállalkozom, és ezzel kapcsolatban kárt okozok valakinek, vállalom az ezzel járó felelősséget. Az ajkai timföldgyár milliárdos tulajdonosai ezzel szemben majdhogynem azt állították, hogy a vörösiszap kedvez az egészségnek, és persze nagylelkűen magukra vállalták a temetési költségeket, a miattuk hajléktalanokká vált túlélőknek pedig fillérekkel próbálják meg kiszúrni a szemét. A felelősségnek igenis azt kellene jelentenie, hogy a cég a saját és a cégtulajdonosok teljes vagyonával felelős az általa okozott károkért, a közvetlen felelősöknek pedig gyorsan ítélő bíróság előtt kell elszámolniuk a tetteikkel. Ha az államok továbbra sem szigorítanak a cégekkel szemben támasztott biztonsági és környezetvédelmi előírásokon, valamint az ezzel kapcsolatos büntetéseken, a felelőtlen cégek továbbra is azt tesznek velünk, amit csak akarnak. Hiszen szerintük csak egy a lényeg, hogy ők szabadon azt tehessék, amit csak akarnak. Valóban ez lenne a piacgazdaság?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?