Memento mori
2020. október 23. 17:58

A 21. század pedig megtanította velünk azt is, hogy ne is foglalkozzunk vele – mert az emberek többsége nem is akar foglalkozni olyan dologgal, ami pár percnél több gondolkodást igényel. A halál eltávolodott tőlünk, szinte nem is látjuk: a vanitas már nem mond nekünk semmit, az elmúlás csak érzelmi zsarolás, vagy egy hashtag a közösségi oldalakon. Ha emlékezünk is a halálra, azt az élők kikezdhetetlen gőgjével és biztonságával tesszük. Hazudjuk, tagadjuk a halált – épp ezért maradunk sokszor annyira egyedül a halálos ágyunkon. Mert nincs, aki felvállalja velünk ennek terhét.
Pedig nem lehet szarkasztikusan, cinikusan, tisztes távolságból vagy a tévé képernyőjén keresztül bámulni a halált mindörökkön örökké. Ha valami, az elmúlt öt év megtaníthatott minket, európaiakat minderre – de nem tanított. Hiszen az emberek többsége behunyta a szemét, és tüskéket növesztett, mikor Európa kapujához érkeztek azok, akik testközelből tapasztalták a halál iszonyatát, és babonás vén szipirtyókként hányták magukra a keresztet, mert azt hitték, azok az emberek magukkal hozták a halált a batyujukban. Ugyanígy hunyják most be a szemüket és növesztenek tüskéket azok is, akik elbagatellizálják a koronavírus-járványt. Akik hőbörögve kikérik maguknak a maszkhordást, akik „nem akarják a DNS-üket adni” a háttérhatalomnak (holott egyébként a Facebook-profiljukról még az is kiderül, amit jóérzésű ember egyáltalán nem akar tudni). Akik kinevetik a felelősségteljesen viselkedőket, alufólia-sisakosnak nevezve őket, és lángoló gyűlölettel viseltetnek mindenki iránt, akiben „covidiótát” látnak. Ezek az emberek nem emlékeznek a halálra. Nem érdekli őket az a végtelenül fájdalmas harc, amit azok vívnak, akik emlékeznek rá, legyen az haldokló, beteg, orvos, nővér, politikus, gyermekét féltő szülő, vagy szüleit féltő gyermek. Ezek az embereket csak akkor érdekli a harc, ha nincs tétje, ha a tévében megy, és villan közben egy-két mell is. Pedig van az úgy, hogy a villám közvetlenül mellettünk csap le. Az egyik percben még él az ember, a másikban pedig már küzd az életéért. És ha elveszíti a harcot, nem marad más, csak a csend és üresség. A közlekedési baleset helyszínén maradt táska magánya, amibe reggel még a tulajdonosa tette a dolgait. Az üres ágy magánya, amelyen az imént még egy meztelen, lélegeztetőgépre kapcsolt ember feküdt. A régi ruhák magánya, a félig elolvasott könyvek magánya, a félbehagyott mondatok, a „majd holnap találkozunk” magánya, a „szám nem kapcsolható” magánya. A halál köztünk van, már régen felnyílt a negyedik pecsét. Köztünk van, megváltoztathatatlanul, átragyogva a számok hideg, bagatellizáló racionalitásán. És nem félnünk kell tőle, hanem emlékeznünk rá.
Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.
Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.
Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.
Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.
Támogatom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.