Megúsztuk

<p>Mármint a világvégét. Most már persze könnyű felszabadultan zizzenteni, de mivel pár napja azt olvastam, hogy minden negyedik ember hisz a világvégében, elárulom, én is ismerek egyet.&nbsp;</p>

 

Tényleg csak tegnapig tervezett, olyannyira, hogy karácsonyfát se vett. Most majd szaladgálhat és válogathat a maradékból, bár nyilván örömmel teszi, hiszen nem várt feladat ez számára. Felhalmozott egy csomó dolgot, legalább fél évig nem kell például ásványvízre költenie. A világszerte ismert jóslatnak semmilyen tudományos alapja nincs ugyan, mégis szórakoztató és érdekes volt figyelni, hogyan reagálnak rá az emberek. Az én munkahelyemen például csütörtökön többen úgy indultak haza, hogy sok szerencsét kívántak a túléléshez, komisz félmosollyal. 2012. december 21. a legismertebb világvégejóslat volt. Könyvek, cikkek, dokumentum- és egész estés filmek sora dolgozta fel ilyen-olyan szemszögből, a hollywoodi producerek nem kis örömére. Vitathatatlanul ők profitáltak leginkább ebből a szörnyű és szörnyen látványos kataklizmából: tűzvész, bolygónknak csapódó óriásmeteorit, pusztító árvizek, járvány, mindez remekül mutat 3D-ben, a legújabb LED-televíziók képernyőjén. Szociológusok szerint mi, emberek, imádunk félni, sőt rettegni, mert hiányoznak életünkből a valódi, sorsdöntő helyzetek. Ezért szeretjük például a krimiket, a horrorfilmeket, ezért indul be a fantáziánk, ha elképzeljük a világvégét. Az általános bizonytalanságérzéshez a gazdasági válság is hozzásegít, a még érzékenyebbek pedig értékválságról is beszélnek egy ideje. Arról, hogy a fogyasztói társadalom a vesztébe rohan. És hogy az ősi, ám nagy tudású maja civilizáció naptárának vége ezen állapot tarthatatlanságát jelzi. A bulvárnak több se kellett, felkapta a dolgot, összekombinált, összekutyult minden intő jelet, és kihirdette a világvégét. Aztán amikor tudós emberek igyekeztek felrázni az egyre jobban elhülyített embereket, a bulvár azt kezdte szajkózni, hogy ez egy lassú, ám a végső pusztuláshoz vezető út kezdetének dátuma. Engem személy szerint sokkal jobban érdekelnek a maják leszármazottai, akik ősi kultúrájuk áruba bocsátását vetik a guatemalai kormány szemére. A Tikal maja romvárosban álló Nagy Jaguár Templom 1977- ben a Csillagok háborúja film díszleteként szolgált, most pedig a világvége-turizmus egyik fő helyszíne. Bolygónk minden tájáról érkeznek turisták, a majákat viszont nem engedik be a hatóságok. Ami azért több mint elgondolkodtató...
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?