Észak-koreai hackerek titkos dél-koreai katonai dokumen-tumok százait lopták el, köz-tük a háború esetére Washing-tonnal közösen kidolgozott műveleti terveket is – adta hírül egy dél-koreai lap.A Csoszun Ilbo idézte a hatalmon lévő Demokrata Párt egy parlamenti képviselőjét, Ri Cseol Hit, aki szerin
Megszerezte Kim Dzsong Un az amerikai háborús terveket
Észak-koreai hackerek titkos dél-koreai katonai dokumen-tumok százait lopták el, köz-tük a háború esetére Washing-tonnal közösen kidolgozott műveleti terveket is – adta hírül egy dél-koreai lap.
A Csoszun Ilbo idézte a hatalmon lévő Demokrata Párt egy parlamenti képviselőjét, Ri Cseol Hit, aki szerint az észak-koreai számítógépes kalózok 2016 szeptemberében behatoltak a hadsereg rendszerébe és onnan 235 gigabájtnyi titkos adatot loptak el.
A dokumentumok között szerepelt az Észak-Koreával megvívandó háború 5015-ös számú, amerikai–dél-koreai műveleti és cselekvési terve, amely a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető megölésére vonatkozó terveket is tartalmazza.
A tervek közt szerepelt több precíziós támadás is, amelynek célja kifejezetten az észak-koreai kormány és Kim Dzsong Un likvidálása lett volna. Úgy tudni, mindez alaposan feldühítette a „bölcs vezért”, aki miután tudomást szerzett a tervekről, megváltoztatta a napi rutinját és az általa használt autókat is lecserélte.
Ri Cseol Hi egyelőre nem volt elérhető, de a képviselő irodája közölte, hogy a lap helyesen idézte őt.
Az értesülés olyan időszakban került nyilvánosságra, amikor igen feszült a helyzet a Koreai-félszigeten, illetve kölcsönös fenyegetések hangzanak el ismétlődően Donald Trump amerikai elnök, valamint a nemzetközi szankciók ellenére nukleáris és rakétaprogramját folyamatosan fejlesztő Észak-Korea között.
Ri képviselő jelezte, hogy a dél-koreai védelmi minisztérium szerint a kiberkalózok által eltulajdonított dokumentumok 80 százalékát még nem azonosították. A különleges erők sürgősségi tervét viszont ellopták, beleértve az évenkénti amerikai–dél-koreai hadgyakorlatok részleteit, valamint a kulcsfontosságú katonai létesítményekről és az áramfejlesztő telepekről szóló információkat.
A hadsereg egy szóvivője a titkos védelmi adatokra hivatkozva nem volt hajlandó sem megerősíteni, sem cáfolni ezeket az értesüléseket.
A dél-koreai védelmi minisztérium szerint Észak-Koreának egy körülbelül 6800 fős „hackerhadserege” van, amelyet már többször vádoltak nagyszabású kibertámadások, például a Sony Pictures amerikai filmes szórakoztatóipari cég elleni 2014-es behatolás végrehajtásával. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.