Meglepetések?

Ami Bugárt és Procházkát illeti: rögtön a választások után hallhattuk, olvashattuk, hogy azért vesztettek szavazatokat, mert nem határolódtak el a Smertől. Most pedig ugyanazok a véleményformálók meglepetéssel veszik tudomásul, hogy tényleg nem határolódnak el a Smertől. Bocsánat, de nem értem, hogyan lehet meglepődni valamin, aminek a meglétét előre feltételezzük. Ezt megválaszolni persze nem az én dolgom, de gyanítom, hogy a kötelező Fico-utálattal az ilyen logikai ellentmondás is megbocsátható. Jobban megbocsátható, mint az, hogy Bugárék és Procházkáék inkább akarnak kormánytagok lenni, mint vakon lövöldözni olyan politikai kalandorok mellett, akik most „meglepetten” osztják az észt, lásd az ellentmondásos Boris Kollárt vagy Sulíkot, akinek olyanynyira fontos az ország helyzete, hogy ha már nem lehet miniszterelnök (pedig nagyon beleélte magát), akkor alább nem adja, inkább visszavonul a jó kis brüsszeli munkahelyére, ahhoz a munkaadóhoz, akit egyébként Kotlebához hasonlóan, finoman szólva, nem szeret. De hagyjuk már ezeket, beszéljünk magunkról. Kezdem azzal, hogy könnyű nekem, mert merő önzésből, hogy megőrizzem a lelki egyensúlyomat, senkit sem utálok. Olyan van, hogy nem értek egyet valakivel, de ez más tészta, az érzelmeimet nem mozgatja meg. Amikor választottam, mégpedig az MKP-t, akkor is az eszemmel választottam, a szívemet nem adom a politikának. Most, amikor írok, még nincs kormány, de már van egy hatalmas, helyenként érthetetlen, helyenként pedig megdöbbentően vulgáris online gyűlölethadjárat. Hogy a Smerrel hogyan lehet egy kormányban létezni, ahhoz csak annyit fűznék hozzá, hogy pár éve az MKP is hajlott erre, igaz, akkor még Bugár vezette, Csáky volt a második ember, s még a Smer sem mutatta meg magát a teljes valójában. Az akkor összehívott magyar értelmiségiek ezt a józan észre és a magyar érdekekre hivatkozva egytől egyig jóváhagyták. Elfelejtettük? Más: ha az SNS a magyaroknak elfogadhatatlan partner, akkor vajon mit kellett volna csinálnia a Hídnak, ha teszem azt az SNS is hozzácsapódik a (nem) lehetséges „jobboldali” konstellációhoz, merthogy voltak ilyen elképzelések. Van magyar, aki tényleg elhiszi, hogy a szlovák kávéházi értelmiség és Sulík ez esetben is oldotta volna azt a kérdést, hogy a Híd és az SNS hogyan jön majd ki egymással? Ha nincs ilyen magyar, akkor nem tűnik abszurdnak, hogy Sulík, Kollár és a többiek, vagyis olyan „politikusok” szavaira támaszkodva árulózunk, akik eddig a kisujjukat se mozdították a magyarokért? És az sem kérdéses, hogy az elképzelt másik koalícióban vajon mennyire lettek volna „engedékenyek”. Ami az online kommenteket illeti, meglep, hogy komoly, idősebb elemzők milyen nagy jelentőséget tulajdonítanak nekik. Talán nem tudják, hogy technikailag milyen jól lehet az ilyesmit menedzselni, gerjeszteni, egyebek mellett álvitatkozókat kreálva, bedobva néhány érzékeny dolgot, amire aztán a valódi kommentelők, az érzelmekben túltengők ráharapnak, és akkor már megy a dolog magától. De akárhogy van is, egy biztos: a kommentelők nem azonosak a közvéleménnyel, és nem azonosak a szlovákiai magyarokkal. Azt, hogy a Híd fog-e szavazatokat veszíteni, nem nekik és nem az MKP-nak kell oldania, mert ez nem az ő felelősségük. Az MKP-nak azt kell megoldania, hogy ő ne veszítsen szavazatokat, amire sor kerülhet, ha a fiatal politikusgenerációjába is beleplántálja azokat a személyes sérelmeket, amelyek, sajnos, újra előbukkantak, megakadályozva például a Híddal való találkozót. S persze az is elvehet szavazatokat, ha a Hídnak sikerül teljesíteni valamit a kormányprogramban rögzített magyarügyekből.  Ez, mármint a szavazatvesztés attól is függ, hogy az MKP elvből durcás torpedópolitikát akar-e folytatni, vagy józan politikusaira támaszkodva és lehetőségeihez mérten segít.Mert a józan magyar választópolgárt nem az érdekli, mi a jó a pártoknak, hanem az, hogy mi a jó neki. Csak aztán jó legyen!