Megint a zsebünkben kotornának

Lehet, hogy már a WikiLeaks, de Edward Snowden színre lépésétől fogva biztosan bizalmi válság alakult ki a hírszerző és egyéb szolgálatokkal szemben. Holott a nyugati demokráciákban, főként az USA-ban a fegyveres testületek imázsa alapvetően pozitív. A privát szférájukra kényes amerikaiak egy része mégis majd’ elemésztette a Nemzetbiztonsági Ügynökséget (NSA), amikor kiderült, mi mindent gyűjtött róluk, vagy úgy is mondhatnánk: rólunk. A posztszocialista térségben a rendszerváltás óta eltelt idő sem volt elegendő, hogy a fegyveres testületek a társadalmi szerkezetben elfoglalják azt a pozíciót, amelyet nyugati kollégáik. A rendőrség rossz helyzetből indult, a kommunista államot kiszolgáló erőszakszervezetként. Abban, hogy a hadseregnek és a rendőrségnek kommunikációs szempontból nem sikerült előbbre lépnie, elsősorban az állam a ludas, amely nem adott elegendő pénzt erre. E két testületnél is sokkal rosszabb helyzetben vannak a titkosszolgálatok, még akkor is, ha az ŠtB-s múlt jelentette „kulturális tehertől” elvonatkoztatunk. A titkosszolgálatokat az aktuális kormányzatok jószerivel önnön céljaikra használták, beleértve politikai ellenfeleik esetleges lejáratását. A kétségkívül létező pozitív eredmények kommunikációjának részben törvényi gátja van, részben az apparátus hiányzik. Ha viszont mellényúlnak, a sajtó élvezettel szedi őket ízekre, az ebből a zárt tartományból származó hírek rendkívül exkluzívak. Ebben a társadalmi kontextusban sokkal rosszabbul hangzik az, hogy „ezek” már megint akarnak valamit a privát szféránk kárára. A titkosszolgálat azzal védekezik, hogy a rádió- és telekommunikációs berendezések forgalomba hozásának engedélyezéséről szóló kormányrendelet eddig is kötelezte a gyártókat, hogy ha a szlovák piacon az adatok titkosítását lehetővé levő „berendezést” kívánnak forgalmazni, akkor a belügynek át kell adni azt az eszközt, amely segítségével az információk elérhetők. Az érvelés ott bicsaklik meg, hogy mindez egy külföldi szerverre vagy számítógépes programra – ami, a szervertől eltérően berendezésnek nem nevezhető– nem vonatkoztatható. Az állampolgáron eleve rossz érzés lesz úrrá, ha az állam a zsebében akar turkálni, olvasni akarja a levelezését. Ilyen rendszer már volt, de az embereknek nem tetszett…  Két dolgot érdemes szem előtt tartani: 1. Bírói végzéssel jelenleg is hozzáférhetnek a bankszámlánkhoz, a levelezésünkhöz, híváslistánkhoz stb. 2. Adatainkkal nem csak a hazai szolgálatok dolgozhatnak, esetenként a külföldiek is, melyeket nem köt a szlovák jog, s az így szerzett információk különböző legális vagy féllegális adatcsere-egyezmények keretében visszajuthatnak Szlovákiába. Igen, fel kell emelni szavunkat minden beavatkozás ellen, amely a privát szféránk csonkításával jár, legyen szó anyagi helyzetünkről – ne nézegessék a számlámat, ott az éves adóbevallás! –, vagy a velünk kapcsolatos bizalmas információkról.  Ha jelenleg a polgár valamilyen állami szervvel kapcsolatos információt akar, közérdekűadat - igénylési kérelmet kell benyújtania. Ez messze nem arányos azzal, hogy az állam bármikor megnézhesse, mennyi pénz van a számlánkon. De magunk is sokat tehetünk az adatbiztonságunkért. Elég, ha például megnézzük, hogy okostelefonunkban hány alkalmazásnak adtunk engedélyt – önként és dalolva –, hogy – bírói végzés nélkül – érzékeny információkat rögzítsen vagy dolgozzon fel.