Ha félretoljuk a részvétet, együttérzést, szomorúságot, és II. Erzsébet halálát „eseményként” vizsgáljuk, máris leszögezhetjük, hogy ekkora kaliberű esemény még nem történt a mai britek életében.
Meghalt a királynő, oda az állandóság
Nem Nagy-Britanniára gondolok – hiszen a királynő érdemben nem igazán szólhatott bele a mindennapi politikába –, hanem a brit állampolgárokra, akik közül csak keve-sen emlékeznek más uralkodóra. Nevezetesen Erzsébet édesapjára, A király beszéde című filmből ismert dadogós György királyra. Megkockáztatom, hogy e film nélkül arra sem emlékeznénk már, hogy nem György lett volna az angol király, ha bátyja, a trónörökös nem szeret bele egy hollywoodi színésznőbe, és nem hagy ott miatta csapot-papot, beleértve a trónt is. (Lám, mennyire igaz, hogy a történelem ismétli önmagát, lásd a Harry és Meghan-féle cserbenhagyásos távozást).
Erzsébet tehát egy mindent elsöprő szerelemnek köszönheti, hogy királynő lett. Persze nem tudjuk, mennyire köszönte, és hányszor volt púp a hátán az uralkodás. Nyilván kiskorától mondogatták neki, mi vár rá, de mégiscsak tény, hogy nem volt választási lehetősége. Senki sem kérdezte, akarja-e ezt az egészet.
Több mozifilm és sorozat készült a brit uralkodói házról, ezek többsége szigorú, merev asszonynak ábrázolta a királynőt. De ki tudja – lehet, hogy csak jól játszotta a szerepét, hogy egy idő után teljesen azonosult a „karakterrel”. A forgatókönyvírók nem láthattak a kulisszák mögé, vagyis minden, amit megmutattak, ilyen-olyan pletykákon alapuló kreálmány volt.
Egy biztos: Erzsébet az állandóságot képviselte a legtöbb brit polgár életében. És egy olyan pillanatban halt meg, amikor senki sem tudja, mi vár ránk. Első lépésként meg kell változtatni az Egyesült Királyság himnuszának szövegét, amelyet hetven éve énekelnek. Prozódiailag nem nagy változás lesz ez, amúgy is hímnemben írta a szöveget bizonyos Henry Carey, abban az időben, amikor férfi ült a trónon. Lelkileg azonban alaposan el fog bizonytalanítani mindenkit ez a dolog (is).
Az STV2 meglepő rugalmasságról tett tanúbizonyságot, amikor csütörtök este leadott egy remek dokumentumfilmet Erzsébet koronázásáról, amelyben maga a királynő is kommentálja az 1953-as nagy „eseményt”. Ritkán láthattuk őt protokollmentesen megnyilvánulni, ez az öt éve készült film az egyik értékes kivétel. Erzsébet nézi a régi képsorokat, és olyanokat mond, hogy a korona passzolt ugyan a fejére, de azért elég súlyos volt, hogy attól félt, megbotlik és elvágódik a lépcsőn, és hogy igen hosszú nap volt számára az a nagy nap. Akkor nézte végig először a saját koronázásán készült teljes felvételt, addig csak részleteket látott belőle. A kamera elkap néhány spontán grimaszt és epés megjegyzést, a királynőnek vélhetően volt humora, méghozzá az a bizonyos fanyar angol humor munkálhatott benne is, ami a férjében – csak hát Fülöp herceg szabadjára engedhette, ő viszont nem.
És még jó sok mindent nem csinálhatott hosszú élete során. Utoljára két nappal halála előtt láthattuk, amint az új miniszterelnöknőt fogadja. Nagy mázlijuk van a briteknek, nem hinném, hogy lett volna B tervük arra az esetre, ha a királynő hirtelen meghal, és nem tudja hivatalosan megbízni Liz Trusst a kormányalakítással... Azaz még utoljára alakított egy nagyot, hogy rendben menjen minden tovább az országában.
Nyugodjék békében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.