Megfogni nem, csak elrontani

Esetükben ez oly módon manifesztálódott, hogy félretették régi ellentéteiket, saját kis privát söruniverzumaikból fakadó sziszifuszi, vagy inkább gambrinuszi vitáikat, és kiegyeztek abban, hogy se nem a tízest, sem a tizenkettest, hanem a tizenegyes sört érdemes kortyolgatni idén. Persze az, hogy 11-es, még önmagában nem garancia arra, hogy finom is, viszont ami Bandikának és Ervinnek abban az időben ízlett, éppen tizenegyes volt. A tizenegyest nem lehet megfogni, csak elrontani, idézte Ervin néhai nagyapját, aki az 1994-es focivébé döntőjében az olaszoknak szurkolt. Hálátlan szerep volt ez akkoriban, de nem annyira hálátlan, mint az utolsó büntetőt a kapu fölé rúgó sztárfutballistáé. 

Mivel a két jó barátot a bőrükből kipárolgó sörnek köszönhetően a szúnyogok is óvatosabban kóstolgatták, maradt energiájuk arra, hogy a hűs veranda vályogfalához támasztott háttal Andrej Kiska életpályamodelljéről értekezzenek. Bandika szerint az államfői székből a napi politikába huppanni szintén hálátlan szerep. Ervin szerint nincsenek hálátlan szerepek, csak meg nem értett emberek. Ha pedig Kiskának az lenne a régtől dédelgetett álma, hogy lefordítsa szlovákra a Gilgames-eposzt, vagy hogy Poprádon csincsillákat tenyésszen, akkor most nyilván sumérul tanulna és csincsillatelepet alapítana, nem pedig politikai pártot – fejtette ki Ervin, miközben a kenyérvágó késsel felszisszentett álmából egy újabb sört. 

Bandika szerint a sör és a politikai párbeszéd olyan, mint az apály és a dagály – egyik sem létezhet a másik nélkül. De nem mondta ki, mert elindult Ervin kedvenc dala, az Etetés, melynek az a refrénje, hogy „A bukott angyalok etetése tilos”. Ön szerint Kiska egy bukott angyal? – nézett Ervin Bandikára. Válasz helyett Bandika pofon vágta barátját, majd megmutatta neki a tenyerében szétkenődött véres szúnyogtetemet. Ervin megköszönte az intervenciót, majd elmondta, ő mindig is azt vallotta, nem csak azért vannak a jó barátok, hogy az eltűnt boldogságot visszaidézzék egy fázós alkonyon. De honnan is jutottunk ide? – kérdezte rózsaszín tenyérnyommal az arcán, amelyet egyből le is hűtött belülről, sörrel. Hát onnan, hogy Kiska bukott angyalnak minősíthető-e ön szerint, vagy nem. Ervin bólintott, mint aki mindent megértett. Felállt a székről, kezébe vette a sörösüveget, a hűvös tizenegyes maradékát pedig a fejére öntötte. Hajából tarajt formált, majd visszaült a székre, és megkérdezte Bandikát, olvasta-e azt a Hrabal-szöveget, amelyben Hrabal, Vladimír Boudník és Egon Bondy (polgári nevén Zbyněk Fišer) egy kocsmában bekenték magukat sörrel, és kinevezték magukat sörjampeceknek, az élet szeretete iránt érzett fiatalos lelkesedésüket manifesztálandó. Bandika bólintott, hogy igen, soha nem hallott az idézett passzusról, sem az említett urakról. Kiskával kapcsolatban pedig az a véleménye, hogy éppen azt tudja adni az izmosodó ellenzéknek, amit az Radičová óta képtelen kitermelni:

egy vezéregyéniséget, akinek nemcsak azért hisznek, mert okosat mondott, hanem azért is, mert ő mondta. 

A szerző a Vasárnap munkatársa