Megfertőzött jobboldal

<p>A pár hónapja hatalomra került harmadik Fico-kabinetben egy baloldali, vagy legalábbis magát baloldalinak hazudó párt áll szemben három, a választási programja alapján jobboldalinak tekinthető párttal.</p>

 Jogosan várhattuk volna hát el, hogy legalább az adózással kapcsolatos jogszabályokba több jobboldali elemet sikerül becsempészni. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a Smer előző, vállalkozóellenes kormányához képest alig változik valami, a baloldali és jobboldali pártokból álló öszvérkormány szíve balra húz.

A Hayek Alapítvány a neoliberális gazdaságpolitika szlovákiai szentélyeként mindig is a vállalkozók érdekeit tartotta szem előtt, a munkavállalókkal szemben, így nem csoda, hogy a parlamenti választások kampányában a Híd és a Sieť programját találta a legjobbnak. Ez azért sem számított meglepetésnek, mivel Ivan Švejna, a Híd jelenlegi munkaügyi államtitkára – a Radičová-kormány idején produkált botrányáig – a Hayek Alapítvány egyik kulcsembere volt. A Híd gazdasági programját pedig Švejna írta, és valóban nem fogta vissza magát, így a Hayek Alapítvány elemzői mind a tíz ujjukat megnyalhatták az elolvasását követően. Az egyedüli hibája az egésznek, hogy a Híd ugyan kormányra került, Švejna elképzeléseiből azonban alig valósult meg valami.

A harmadik Fico-kabinet programjában, legalábbis az adózás szempontjából, több a negatív intézkedés, mint a pozitív – állapítják meg a Hayek Alapítvány elemzői tegnap kiadott jelentésükben. Hozzáteszik, hogy az elmúlt négy évben a Fico vezette baloldali kormány jelentős mértékben növelte az adóterheket, miközben alig fogta vissza az állam kiadásait.

Az adóterhek csak az elmúlt három évben a negyedével, vagyis mintegy 5 milliárd euróval nőttek. A Hayek Alapítvány szerint az új kormányzat az elkövetkező időszakban így már megengedhette volna magának, hogy enyhítsen az adóterheken, ami a gazdaságnak is jót tenne, ennek azonban az ellenkezője történik: marad a bankadó és az egyes ágazatokra kivetett adó, amelyeket az érintett társaságok az ügyfeleikre hárítanak át. A kiadási oldalon ezzel szemben alig változik valami.

Magyarul: az adóterhek folyamatos növelésével párhuzamosan folytatódik az ellenőrizetlen pénzszórás. És most már arra sem hivatkozhatunk, hogy ez csupán a baloldali Smer ámokfutása, hiszen mindehhez a magukat jobboldalinak tekintő pártok is segédkeznek, megfertőzve magukat Fico vállalkozóellenes eszméivel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?