Megérteni Matovičot

Az új kormány valószínűleg rekordot döntött abban, hogy megalakulása után mindössze három hónappal már tüntettek ellene. Igaz, hogy szombaton mindössze pár száz ember gyűlt össze Pozsonyban a kormányhivatal előtt, és az is igaz, hogy főleg a járvány miatti intézkedések ellen tiltakoztak, de akkor is. Mondhatjuk, hogy egy járványhelyzetben szükséges szigorú intézkedéseket hozni, ez pedig óhatatlanul ellenkezést fog kiváltani egyesekben – lásd a konditermek tulajdonosainak felvonulását az autópályán. De ugyanezzel a lendülettel feltehetjük azt a kérdést is, hogy Igor Matovičon kívül gondolja-e még valaki ebben az országban, hogy továbbra is vészhelyzet van? Az ún. mozgó medián már több mint egy hete nullás értéken áll, a gyógyultak száma minden nap nagyobb, mint az új betegeké. A kormányfő szerint ennek ellenére továbbra is nagy a baj. Nos, ha körbenézek, akkor azt kívánhatom magunknak, hogy ennél durvább vészhelyzetet soha ne kelljen megélnünk.

A félreértések elkerülése érdekében szögezzük le, hogy a kormány nagyon hatékonyan lépett fel a járvány ellen, és ezek az intézkedések a maguk idején indokoltak voltak. Csakhogy ma már okafogyottá váltak, és minden józan hang a visszavonásukat sürgeti. A koalíciós partnerektől kezdve a gazdasági szakértőkön át egészen Zuzana Čaputová államfőig mindenki megpróbál a kormányfő lelkére beszélni. De Matovič valószínűleg csak azt látja, hogy el akarják tőle venni a játékszerét.

Van egy városi legenda Pozsonyban, miszerint Matovič útban egy sajtótájékoztatóra észrevett egy biztonsági kamerát, és kibeszélte magát előtte.

A történet igazságtartalmáról nem tudok nyilatkozni, de az elmúlt három hónap fényében nem tartom teljesen elképzelhetetlennek. Régóta tudjuk, hogy a jelenlegi kormányfőnk erősen narcisztikus személyiség, aki az egész politikai pályáját konfliktusokra építette fel. Sokan reménykedtek benne, hogy miniszterelnökként lemond ezekről a praktikákról, de ideje belátnunk, hogy erre kár várni. Matovič továbbra is gondolkodás nélkül belekap bárkibe, és még véletlenül sem hajlandó beismerni a tévedéseit.

Egyedül a pillanat uralása érdekli, csakhogy ez azzal jár, hogy meggondolatlan kijelentéseivel káoszt és félreértéseket okoz – utána pedig másokra mutogat.

Illusztráljuk Matovič logikáját a múlt heti cirkusszal. Jön a trianoni döntés századik évfordulója, ezért hirtelen összeránt száz magyart: ő kezdeményez, övé a pillanat. Csakhogy ez egy érzékeny téma, úgyhogy titokban csinálja, a szlovákok háta mögött. Így eshetett meg, hogy a kormányfő, aki lényegében a Facebookon éli az életét, mindössze egy titokzatoskodó posztban emlékezett meg az estről, ahol le sem írja a „magyar” szót. Sehol egy hír vagy hivatalos fotó az eseményről, de a szlovmagyok többségének ez nem gyanús. Csakhogy ekkor borul a bili: az MKP memoranduma eljut a szlovák sajtóhoz és autonómiáról kezd cikkezni. Matovič erre bedobja az MKP-t busz alá, hiszen „beleköptek a feléjük nyújtott kézbe”, és volt pofájuk felhívni a figyelmet néhány problémára. De ajjaj, baj lesz ebből, most a magyarok talán elfordulnak tőle. Megoldás? „SZIA KEDVES BARÁTAIM!” És ennyi.

A szlovákiai magyar közösség persze felbolydult, megkezdődött az egymásra mutogatás, holott egyvalaki jött ki jól az egészből: Matovič.

Nem mondom, hogy ne értékeljük a gesztust. De kezeljük a helyén és az események kontextusában. Ne magyarázzuk bele a saját vágyakozásainkat. Matovič nem változott, csak hirtelen szüksége volt a magyarokra, hogy uralja a pillanatot. De abban a minutumban, hogy a terve megingott, rátámadt az MKP-ra, szövetség ide vagy oda.

A szombati tüntetés az egyik első jele volt annak, hogy az emberek egy idő után meg fogják unni ezt a cirkuszt, a bizonytalanságot, az ide-oda csapkodást. Most még csak pár százan voltak, de ha a dolgok így mennek tovább, egyre többen teszik fel majd maguknak a kérdést: meddig nézzük még el Matovič hülyeségeit, csak azért, mert nem Robert Ficónak hívják?