Megérett a ... ?

Emlékszem, annak idején mekkora súlyként nehezedett ránk eme erőpróba. Az egész osztály egy emberként aggódott, végül is csupán az egész életünk múlt azon a teszten... Előkerültek a „doppingszerek”: a szőlőcukor, az energiaital és bizony sokan – köztük jómagam is – akkor szoktunk rá a felnőttek csábítóan kesernyés üzemanyagára, a kávéra. Bármit képesek voltunk bevetni, csak sikerrel járjunk. Amellett, hogy a jegyzeteinket bújtuk éjt nappallá téve, a babonákat sem vetettük meg. Tegye fel a kezét, aki próbálta már a jegyzeteit a párnája alá rakni a vizsga előestéjén, hogy reggelre az szépen magától „belemásszon” a fejébe! Sőt, mindenki biztosan fel tud idézni egy számára kedves kabalát, amit magával hurcolt minden egyes megmérettetésre az életében. Régi szép idők...

Vajon ma is élnek ezek a hagyományok? Néhány diáknál egész biztosan. Vannak, akik beérnek a vizsgára való szorgos készüléssel, valamint a különböző babonákon alapuló extra segítséggel. Ám vannak olyanok is, akik bizony sokkal alaposabban biztosítják be maguknak a jobb jegyet. Csalók mindig is voltak, és lesznek is. És itt most nem kezdünk bele a szentbeszédbe, senkit sem áltatunk azzal, hogy csakis a mai fiatalokban van a hiba, mi pedig sosem puskáztunk egy-egy röpdolgozat írása közben... De azért valljuk be: sokkal korlátozottabbak voltak a lehetőségeink. Bizony, már megint az a fránya technika tehet mindenről. Talán egy kicsit az irigység is szól belőlem, hogy a mi időnkben miért nem tudta a telefonom kamerája megoldani a függvényszámítást? Vagy a ChatGPT miért nem tudott nekem legenerálni egy kész fogalmazást akár szlovákórán? Lehet, áldottuk volna mi is a technikát, elvégre azért alkották, hogy megkönnyítse az életünket, vagy nem? Mindenesetre örülök annak, hogy nekem még nem volt választásom, és bizony meg kellett tanulnom bizonyos dolgokat az iskolában.

Ebből következik a kérdés: vajon okolhatók a diákok mindezen „csínyekért”? Elvégre ők is ugyanúgy csalnak, mint mi, csak épp a saját idejükben rendelkezésükre álló ketyeréikkel. Hibáztathatjuk őket azért, hogy kihasználják a korunk adta lehetőségeket? Egyértelműen nem. De van egy nagyon fontos tényező, ami már rajtunk áll: hogy hogyan használjuk ki a minket körülvevő technológiát. Például nincs azzal semmi baj, ha a diák nem egy kemény kötésű szótárt használ az angol házi megírásához, hanem az interneten (megbízható felületen) keres rá az adott szavak jelentésére. Mindaddig, amíg csak szavakat fordít, és a darabkákból maga rakja össze a szöveget. Vagy amikor egy fogalmazás írásához inspirációt merít a ChatGPT segítségével, és például azokra a pontokra/szempontokra kérdez rá a mindentudó algoritmusnál, amelyeket tanácsos volna megemlíteni vagy vizsgálni. Itt ismét kiemelném, hogy nem a géppel íratja meg a fogalmazást, csupán segítséget kér annak felépítését illetően.

A kulcsfogalom a mértékletesség. Nem szabad átesnünk a ló túloldalára, és minden adandó alkalommal a könnyebbik utat választanunk. Bizonyos helyzetekben meg kell erőltetnünk az agytekervényeinket, és el kell sajátítanunk a lehető legtöbb készséget. Sosem tudhatjuk, mikor melyiknek vesszük hasznát, hisz ezzel is többek leszünk, és azok a bizonyos kütyük sem lesznek ott minden alkalommal, hogy a segítségünkre siessenek.