Még hogy iskola

 

Adva van két iskola. Az egyik a Bernolák utcában (legyen B), a másik a Hollý utcában (H). A két iskola alapvető baja, hogy az épületek a demográfiai mutatók miatt nincsenek kihasználva. Az önkormányzat úgy dönt, hogy a két iskolát összevonja, H iskola épületében lenne az összevont HB iskola. Eddig világos, lehet vitatkozni a döntés helyességén, de az önkormányzat nem lehet független a mindenkori költségvetési lehetőségektől. Ha az öszszevonás megtörténik, marad egy üres épület, amellyel valamit kezdeni kell. Hogy mit, arra premier plánban valószínűleg nincs válasz.Ekkor lép be a harmadik iskola, a Pázmány utcai (P). Ez az iskola egy óvodával kibővítve éppen a neki megfelelő méretű, szecessziós, nyolcvanas téglafalú épületben székel. Rezsiköltségei látványosan a legalacsonyabbak, valljuk be őszintén, a huszadik század legelején nagyon tudtak építkezni. Igaz, nincs nagy, csak egy kicsi, boltíves pincében elhelyezett tornaterme. Konyhája sincs, az ételt szállítják. De jó helyen van és költséghatékony. Az önkormányzat pedig úgy gondolja, a P iskolát a B iskolába helyezné. A B iskolában lenne tornaterem, saját konyha, milyen rendesek, mondhatnók, a gyerekeknek jobb lesz. De nem lesz! A B iskola ugyanis messze van a központtól, a város legszélén, a beutazó gyerekek szüleinek megoldhatatlan dolog. A szülők tiltakoznak. S jő még egy, gazdaságilag semmiképp sem elhanyagolható momentum: a B iskolát a P iskola tanulói csak egy harmadára töltenék meg. Nem baj – így az önkormányzat –, kiegészítjük a költségeket (és az eredeti érv, a hatékonyság hol marad?). Így a P iskola épülete maradna üresen, mi lenne vele, nem tudni. A P iskola akkor is tökéletesen megfelelt gyermeknek, szülőnek, amikor még szénnel, kályhákban fűtöttek – a többi iskolában pedig már rég nem. Az sem zavart senkit, hogy ebédelni a gimnáziumba, tornaórákra az egyik alapiskolába vagy a gimnáziumba jártak. Az iskola eredményeket produkált (sokak nevében írhatom le: köszönjük). Eddig – mint észrevették – nem írtam le, hogy a P iskola magyar tannyelvű, és hogy Vágsellyéről van szó. Azért nem, mert néhány futóbolondot leszámítva Vágsellyén nemzetiségi villongások soha nem voltak. Még a nagy migráció, a Duslo vegyi kombinát miatti hatalmas betelepüléshullámkor sem, sőt a repatriánsok (helyi tájszólásban: unrások) is új otthonra leltek, nagy feszültségek nélkül. Itt nem a magyarokról van szó, nem is a szlovákokról. De a kérdések maradnak: miért kell két iskola problémájába bevonni egy problémamentes harmadikat? S vajon miért nem az eddig meg se említett három másik iskolát? S vajon mikor teszi fel valaki hangosan a kérdést: képviselő urak, polgármester úr, tessék már elmondani, kinek kell olyan nagyon egy iskolának épült, központi helyen fekvő, jó állapotban lévő épület? A köznek? Mert önöket a közügyek megoldásáért választották! Ha közügy, hogy a vágsellyei Pázmány Péter Alapiskola épülete más, fontosabb célokat szolgáljon, akkor ide vele, halljuk! Mert amíg ezt nem halljuk, addig az az érzésünk – mert nem csak az enyém –, hogy álindokokkal készül a költözés, amelynek az egyik, kimondottan közügynek számító – eredménye az lesz, hogy a szép nagy, korszerű, jobb időket megélt Bernolák utcán majd szép lassan megszűnik a magyar iskola. És Vágsellye eddigi jó hírneve.