Még egyszer a rendről és az igazságról

Az Új Szó október 25-i számában közzétett, Magyar lelkipásztort! című cikk, amely a Glória Társulat Ján Sokol poszony–nagyszombati érsekhez intézett levelét ismerteti, arra késztet, hogy tisztázzuk a kérdésben korábban megjelent cikkek pontatlanságait. Karaffa J. atyának a Remény című katolikus hetilap idei 34. számában napvilágot látott írásával kapcsolatban – amely a Vasárnap idei 33. számában megjelent pontatlanságokat igazítja helyre – érdemes tovább elemezni a felmerült problémakört, elkerülendő minden további félreértést. A Vasárnapban megjelent cikk szerzője ugyan körültekintően megszólított több illetékes személyt, de a felesleges félreértést el lehetett volna kerülni, ha nem csupán hivatkozik az érseki meghallgatás küldötteire, hanem találkozik is velük. ĺgy ugyanis említés nélkül maradt a Komáromi Imanapokkal kapcsolatos, a hívők sokaságát érdeklő legaktuálisabb téma. A Komáromi Imanapok szervezőbizottságának küldötteiként időszerűnek láttuk, hogy megpróbáljuk visszaállítani a 13 esztendőn keresztül évente, sokszor több ezer hívő részvételével megtartott zarándoklatnak járó tiszteletet. Tettük ezt tekintettel a két utolsó imanap visszásságaira, sajnos, egyelőre kevés eredménnyel.

Meg kell említenünk, hogy a közvetlen párbeszédre épülő érseki meghallgatás a tervezett harminc perc helyett másfél óráig tartott és a nézetkülönbségek ellenére közös imafohásszal és érseki áldással végződött. Rövid írásos beadványban összegeztük kérdésünk lényegét. Több témával – korábbi, illetve jelenlegi, de jövőbe mutató nézeteivel és döntéseivel – kapcsolatban az érsek atya ellentmondásba került önmagával.

A második imanap alkalmával még érthetetlenül letiltotta papságunk megjelenését, majd később több imanapon celebrálta az ünnepi szentmisét, miközben a lelkipásztorok megjelenésének említett tilalma, feloldása automatikusan elmaradt. Az érsek atya már többször értelmetlennek minősített a magyar főpásztorra vonatkozó igényt. (Nemrégiben kétszer is elismerte, voltak jelöltek, s a nevüket is említette.) Jelenleg nincs jelölt, állította, és ez céltalan is lenne. Érdemleges válasz és indoklás nélkül maradt az a kérdésünk is, miért lehet a kárpátaljai hívőknek magyar anyanyelvű püspökük. (Igaz, ott is csupán az egyházmegyei püspök magyar anyanyelvű.) Megoldatlan probléma maradt a további szabadtéri imanapok megszervezésére vonatkozó kérdésünk is. A zarándoklat megújítása és továbbvitele valamennyiünk kötelessége. Beadványunkban bátorkodtunk jelezni, milyen specifikus területen jelenthetne segítséget az érsekség számára is egy magyar püspök. Ilyen területeknek tekintjük a kezdő lelkipásztorok segítését, az egyházi iskolák gondozását, a még mindig rendezetlen hitoktatói képzést, a kántorok munkaviszonyának rendezését, a gazdasági gondokat stb.

Az érseki meghallgatáson több jelentős témára csupán érintőlegesen sikerült kitérni. A hívők előző évi memorandumát ignoráló hallgatás övezte.

Az érsek atya sajnálatosan azzal a méltatlansággal tért ki a válasz elől, hogy javasolta, főpásztorunknak nyerjük meg a külföldre szakadt magyar püspököt, Miklósházi Attilát. Kínos volt magyarázni a lehetetlent.

Úgy gondoljuk, senki sem akarja kétségbe vonni az egyházi vezetés hierarchiáját, de egyre nyilvánvalóbbá válik: ha az egyházi törvény keretein belül nem fogunk össze közösen minden megalkuvás nélkül, akkor fokozatosan, sorsdöntően veszélybe kerül a magyar hívek anyanyelvű pasztorálása.

A Glória Társulat megújuló aktivitása – egyetértésben a Jópásztor Társulattal – remélhetőleg előrelépést jelenthet.

Nagy Géza, Bartakovics István, id. Princzkel Józsefa Komáromi Imanapokszervezőbizottságának tagjai