Médiatér

<p>Újságíró ritkán válhat hőssé. Nem is ez a feladata. Szerkesztőségünk tagjai kedden simán hőssé válhattak volna néhány ember szemében. Csak be kellett volna jelentenünk: jön a Penta, mi megyünk. Jellemzően ezt olyanok várják el tőlünk, akik biztosan nem tennék meg a helyünkben, vagy akik profitálhatnának abból, ha az Új Szó eltűnne a piacról.</p>

Nem, nem jó érzés, hogy egy nem jó hírű befektetési csoport is tulajdonosa lett kiadónknak. Ettől azonban a kiadó még működik, és megvan az esély, hogy semmi sem fog változni, vagyis továbbra sem szólnak bele a munkánkba. Ha ez változna, a szerkesztőség nagy része bizonyára felállna, és menne. De amiatt, mert a cég felügyelőtanácsába esetleg két embert beültet a Penta, nem gondolom, hogy az újságíróknak távozniuk kell. Mára a szlovák médiapiac tele lett olyan szereplővel, akiket nem feltétlenül azért ismertünk meg, mert a Máltai Szeretetszolgálatnak dolgoztak. Nem akarom magam kibeszélni más kiadókra, de mennyivel jobb Širokýnak vagy Babišnak dolgozni? Esetleg a kormánynak? Hiszen a közmédia „állami pénzből” él, a vezetőséget pedig a kormánypártok választották meg. És akkor még nem szóltunk a kisebb-nagyobb oligarchákról, akik ilyen-olyan médiatermékek mögött állnak úgy, hogy nem is tudjuk, ki pénzeli az adott médiateret.

S bármennyire patetikusan hangzik is, nekünk szem előtt kell tartanunk, hogy az Új Szó az egyetlen szlovákiai magyar napilap. Ha mi itthagynánk a szerkesztőséget, ismerve a médiapiaci trendeket, a lap megszűnne. Az egyetlen szlovákiai magyar napilap. Lehet szeretni, lehet nem szeretni, de van. És új napilap nem születne, az is biztos. Vagy ha igen, rögtön meg is szűnne, mert nem tudna megélni a piacon. Kinek lenne ez jó? Néhány simlisnek, aki megpróbál ebben a zavaros helyzetben aranyhalat fogni. De hogy nem a szlovákiai magyaroknak, az biztos. Éppen ezért nem szeretnénk elhamarkodott lépéseket tenni, és olyan döntéseket hozni, amelyeket lehet, már holnap megbánnánk.

Amíg hagynak bennünket dolgozni, a szerkesztőség marad. Bátran nevezhetnek bennünket gyávának, de mi tudjuk, hogy nem vagyunk azok.

Nem jó, ha az újságok önmagukkal foglalkoznak. Várjuk a pillanatot, amikor teljes mértékben a munkánkra tudunk koncentrálni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?