Medgyessy: talán hibát követtem el

Talán hibát követtem el akkor, amikor a közvéleménynek nem egészen világosan és egyértelműen mondtam el, hogy mi történt a múltban - jelentette ki Medgyessy Péter miniszterelnök vasárnap a Magyar ATV televíziós csatorna Nap-kelte című műsorának adott telefoninterjúban.

A kormányfő a sevillai EU-c

Talán hibát követtem el akkor, amikor a közvéleménynek nem egészen világosan és egyértelműen mondtam el, hogy mi történt a múltban - jelentette ki Medgyessy Péter miniszterelnök vasárnap a Magyar ATV televíziós csatorna Nap-kelte című műsorának adott telefoninterjúban.


A kormányfő a sevillai EU-csúcson vett részt, és annak elhúzódása miatt lekéste a repülőgépet, így csak vasárnap érkezik haza Spanyolországból. Közölte: az EU-csúcson is szóba került elhárító tiszti múltja, de afelett tárgyalópartnerei átsiklottak, nem foglalkoztak vele.

A kormányfő szerint nem történt semmi különös

A nemzetközi világban semmifajta megrökönyödést nem keltett a dolog. Nagyon sok ország van, ahol az első számú vezető valamilyen módon kötődött akár a hírszerzéshez, akár a kémelhárításhoz - fogalmazott Medgyessy Péter. Hangsúlyozta: a nyilvánosságra került adatok nem érintik Magyarország nemzetközi kapcsolatait.

A miniszterelnök kitért arra, hogy az év második felében az EU soros elnöki tisztét betöltő Dánia kormányfője látogatásra hívta meg, aminek július 10-én tesz eleget. Ezt megelőzően, július 4-én Medgyessy Péter a Vatikánba utazik, ahol II. János Pál pápa fogadja audiencián.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?