Mečiar nekiugrott egy újságírónak

Pozsony. Vladimír Mečiar ma vulgáris szavak kíséretében megtámadta a JOJ magántelevízió egyik riporterét, aki afelől érdeklődött, hogy a HZDS elnöke honnan szerezte a trencsénteplici Elektra-villa felújításához felhasznált több mint 41 millió koronát.

Pozsony. Vladimír Mečiar ma vulgáris szavak kíséretében megtámadta a JOJ magántelevízió egyik riporterét, aki afelől érdeklődött, hogy a HZDS elnöke honnan szerezte a trencsénteplici Elektra-villa felújításához felhasznált több mint 41 millió koronát. Az eset a Szlovák Rádió épülete előtt történt, ahol a JOJ bántalmazott riportere, Ľuboslav Choluj Horváth Gabriellával, a Magyar Televízió szlovákiai tudósítójával együtt várta a választási vitaműsorra érkező Mečiart. „Én feltettem a kérdést, hogy miért pereli Bugár Bélát. Erre még válaszolt, azt mondta, azért, mert hazug. Utána a kollégám azt kérdezte, honnan származik a pénz az Elektra-villa felújításához. Erre Mečiar feléje fordult, elkapta a nyakánál, a másik kezét ökölbe szorította és – ahogyan a felvételeken látni – talán két centiméterrel a riporter arca előtt állt meg az ökle. Mečiar tudatosította, hogy a kamerák az egészet rögzítették, s utána szó nélkül megfordult és bement a rádió épületébe“ – tájékoztatta az Új Szót Horváth Gabriella. Choluj közvetlenül az incidens előtt már másodszor tette fel ugyanazt a kérdést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?