Mátyás király Gömörbe

<p>Robert Fico megmondta. Ha a négy jobbközép párt koalícióra lép, Szlovákiának labilis kormánya lesz. Bugár is megmondta, ez a legbonyolultabb koalíció, amit valaha láttunk. Radičová is megmondta, a sajtót a kormány partnerének kell tekinteni, mert a politikusok és a sajtó közösen szolgálják a választókat. A fenti három állításból az első kettő igaz, a harmadik szépen hangzik, de egy kicsit naiv politikusi hozzáállást tükröz.</p>

A sajtó nem ugráltathat egy miniszterelnököt, nem is ajnározhatja, rá kell mutatnia a mulasztásokra és a visszaélésekre, ez viszont nem azt jelenti, hogy az újságírók mondják meg, mit kell egy miniszterelnöknek tennie. Ha Radičová most úgy dönt, megtartja a két Hayek-ügyben érdekelt államtitkárt, akkor meghagyja, mert az ő dolga az, hogy kormányozzon. A sajtó persze szétszedi, az emberek bizalma talán csökken, viszont ezt hívják a politikusok természetes elhasználódásának. Iveta Radičová mintha kísérleti nyúlként tekintene koalíciós partnereire, mintha azt mérné, meddig tudnak eljutni a rájuk adott fehér ingben, az első sárfolt máris a vesztüket jelenti. Érthetetlen, miért gondolja Iveta Radičová, hogy az általa felállított kormány tagjainak és jelöltjeinek erkölcsi kirakatbábuknak kell lenniük. Ez képtelenség. A politika elsősorban az érdekekről és azok érvényesítéséről szól, aki ezt nem ismeri be, legyen az politikus vagy választó, nem igazán vehető komolyan. Radičová és koalíciós partnerei azt ígérték, tisztességesen fognak politizálni. Ez nagyon szép, a választók biztosan értékelik is, viszont azt még jobban értékelnék, ha a miniszterelnök asszony nem véreztetné ki a koalíciót a makulátlan erkölcs tüzes kardjával. Ahelyett, hogy sorra tennék az asztalra a beígért radikális reformokat, a koalíciós tanácsot hónapok óta a nyelvtörvényről szóló pitiáner sakkjátszma köti le. Az SaS a választások előtt és óta is pokolra küldi a Smert, a nyelvtörvényt viszont valahogy nincs kedvük egy az egyben kiiktatni, de még a szankciókat sem, ez pedig nagyon vicces. A Smer–SNS–HZDS koalíció hagyatékával elbíbelődnek még négy évig, lassan átrostálják törvényeiket, kár kidobni azt, ami használható. Azért valamit mégis kellene csinálni ez alatt a (nem biztos, hogy) négy év alatt, Ficóék egyébként is úgy vonulnak majd vissza a kormányhivatalba, mint Mátyás király Gömörbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?