Matovič újra áldozat lehet

<div>A Smer mindent megtesz azért, hogy Igor Matovič ismét kedvenc pózában tündökölhessen.</div>

Igor Matovič egy egyszerű ember. Nem politikus, pozőr. Komoly tehetsége van ahhoz, hogy profán, a nép által érthető módon mutasson rá közéleti visszásságokra, ám a hőbörgésen túl nem tud alternatívát felkínálni. Becsatornázza az elégedetlenek szavazatait, de az elkeseredettséget nem tudja pozitív energiává alakítani.  Lételeme önmaga láttatása – az örök ellenzéki figurának pedig mi sem fekszik jobban, mint az áldozat szerepe. Akit a rendszer elnyom.  Kitaszít a parlamentből, elveszi a fizetését, elviszi az autóját, felbontja a leveleit, vagy éppenséggel véleményéért zaklatja.  Az Egyszerű Emberek vezére most ismét muníciót kapott. Miután egy éve a rendőrség és az ügyészség leállította a nyomozást belize-i nagyotmondása ügyében, a Főügyészség most úgy gondolta, tesz Matovičnak egy szívességet. És vádat emelt ellene. Miért? Mert a politikus 2015-ben, a parlamenti választások előkampányában azt nyilatkozta, hogy Robert Fico és felesége 600 millió eurót tart egy belize-i cég számláján.  Miért mondta? Mert mondania kellett valamit. Jó nagyot. Pártja, az OĽaNO épp akkor kötött választási szövetséget a Lipšic-féle Novával, és nemhogy összeadódott volna a két párt támogatottsága, zuhanni kezdett. A frigy eredménye így végül nem koalíció lett (7%-os bejutási küszöbbel), hanem sima közös lista – ám sokáig úgy tűnt, még az 5% elérése is komoly gondokat fog okozni.  Az utolsó pillanatban azonban, hetekkel a választások előtt érkezett egy gáláns úriember, aki segítő kezet nyújtott Matovičnak. Fico akkor azzal vádolta meg az egyszerű embert, hogy 122 millió koronát mosott tisztára strómanokon keresztül. A vad vádakkal csapdosó ellenzéki politikusból így hirtelen áldozat lett, pártja pedig kétszámjegyű választási eredményt ért el. Az elemzők egyöntetű véleménye alapján az OĽaNO–Nova Fico hathatós közbenjárására jött vissza a pincéből.  Matovič egy ideje már nem volt áldozat. Kissé ki is kopott a hírekből, saját elhatározásából: a frakció által vitt ügyek arcává egyre inkább Veronika Remišová válik, ami egyébként határozottan jó ötlet.  Matovič most ismét áldozat lehet. Mintha Fico azt mondta volna: hiányzik nekem ez a pofa, adjunk neki újra szerepet! (Igen, tudjuk, a vádemelést a Főügyészség fogalmazta meg, ám tudjuk, hogy kiemelt politikai ügyekben hazánkban a legfőbb igazságszolgáltatási szervek mennyire szoktak önállóan cselekedni…)  Perverz logika, a másik kézenfekvő magyarázat szerint a Smerben semmit sem tanultak 2016-ból. Matovič száját nem lehet egy vádemeléssel betömni, pártját ezzel nem lehet meggyengíteni. Esetleg nem is ez Ficóék célja?
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?