Már megint tanuljunk po slovensky

Az ellenállás akkora volt, hogy a KB elnöksége végül lemondott e zseniálisnak kikiáltott programról, arra viszont jó volt, hogy e sorok írójának generációja megtudja, kicsoda Janics Kálmán és Duray Miklós, hogy néhányan (nem ellenállóként, ne hazudjunk egymás szemébe, inkább ifjúkori renitenciából) hordhattuk szét Duray tiltakozó levelét, mert akkor még nem facebook volt, hanem postaláda. Meg arra is jó volt, hogy bizonyos időközönként hasonló csodálatos ötleteket lengedeztessen néhány úgymond szakpolitikus, amikor éppen jobb dolga híján a magyar iskoláknak akart bemutatni.

Az elmúlt tíz esztendő örökzöldje a szlovák nyelv oktatásának minősége. A premisszát, mely szerint a szlovákiai magyar gyermek számára a szlovák nyelvtudás prioritás, elfogadhatjuk, de első körben engedtessék meg, hogy ne értsek vele egyet. A premissza rossz. A szlovákiai magyar gyermeknek sok mindenre szüksége van az érvényesülés során, de bizonyára az égvilágon semmi szüksége nincs egy olyan szintű szlovák nyelvtudásra, amelyet akadémiai körök fogalmaznak meg, s amilyennel a szlovák ajkú lakosság nyolcvan százaléka amúgy sem rendelkezik. A nyelv a megértés eszköze, ergó a gyermeknek jó szöveg- és hallásértésre van szüksége, valamint arra, hogy az sms-sek és csetek nyelvén túl szlovákul el tudja mondani a mondanivalóját. Aki azt gondolja, hogy ezt magyar középiskolában érettségizett gyermek képtelen megtenni, nem itt él, és a honi magyarokról Kotlebáék weboldalain tájékozódik.
Amennyiben viszont a premissza igaz, és elfogadjuk, hogy a szlovák nyelvtudás megszerzése prioritás, akkor nézzük meg, miként lehet ezt valóban elérni. Nem kell fölfedezni a spanyolviaszt, megtették eleink, módszertani kérdésekben Európában mindent kitaláltak már. Nagy sikerrel működnek angol és német nyelvtanulási módszerek, azokat ingyen és bérmentve kaptuk meg nagyon jól pénzelt brit és német állami kulturális intézményektől, elég tájékozódni egy kicsit.  Az angol térhódítása mégsem a csodálatos módszertannak köszönhető, hanem annak, hogy az angolt a nem angol ajkú gyerekekkel egyszerűen megszerettetik. A másik szempont: az angoltudásnak  a gyermek gyakorlatban is hasznát veszi, naponta, ha otthon ül, akkor a virtuális világban, de ha van lehetősége utazni is, akkor a hatás nem marad el. Hiába van e kis országban másfél millió ember orosz érettségivel, annak sem emocionális sem gyakorlati haszna nem volt, mindenki magasról fütyült rá.

A szlovák nyelv elsajátításának nem szakmai, hanem érzelmi gátjai vannak. Ha ugyanis nem röhögnénk ki a „sa, si” vonatkozó névmások hibás használatát, a nem éppen akadémiai szinten ejtett umlaut ä hangzót, vagy ha a szlovák törvényhozásban a lágyított ľ hangzót nem csak két ember használná következetesen (hogy tudjuk: Iveta Radičová és A. Nagy László), ha arra törekednénk, hogy gyermekeinknek a szlovák nyelvtudás öröm és sikerélmény legyen, akkor higgyék el nekem a szakpolitikus urak és hölgyek, a módszertani a tananyagbéli gondokat a szakma a tetszés szerinti tanév első negyedévében megoldaná. Ha nem azt plántálnánk a hazai magyar gyerekbe, hogy ha nem tud szlovákul, akkor sikertelen, illojális és hülye, hanem azt hogy a szlovák nyelvtudásával sikeres, kedvelt és szlovák barátai által becsült ember lesz, akkor Dušan Čaplovič, miniszteri posztra készülő történész-politikusnak nem kellene azzal foglalkoznia, mennyire kell színvonalasabbá tenni a szlovák nyelv oktatását. Amely – hangsúlyozom – már ma is színvonalasabb, mint amit politikus uraimék állítanak róla.