Mamahotel XXX

mamahotel

Továbbra is nehezen önállósulnak a hazai fiatalok és sokan közülük még a harmadik ikszen túl is a szüleiknél laknak.

Az Eurostat legfrissebb adatai szerint: 2017-ben a 25 és 34 év közötti korosztály 57 százaléka még mindig szüleivel élt. Ezzel az EU éllovasai közé tartozik Szlovákia, 2017-ben ennél több fiatal csak Horvátországban élt a szüleivel. 

Tartós állapotnak mondható ez nálunk, az elmúlt évtizedben még valamelyest növekedett is a szüleivel élő fiatalok aránya. Különösen önállótlannak tűnnek a fiatal férfiak, akiknek kétharmada él a mamahotelben. A családi fészek kényelmét nem könnyű elhagyni, az otthonról elköltöző fiatalok átlagéletkora Szlovákiában a 30 évet is meghaladja.

A mamahotel ugyan egész Európában közkedvelt, de az egyes országok között jelentős különbségek figyelhetők meg. Mint sok más területen, itt is az északi és déli országok között található a fő törésvonal. Az északi államokra jellemző, hogy a fiatalok nagy része már a húszas éveik elején elhagyja a családi fészket. Különösen feltűnő ez a skandináv államokban, ahol a 25 és 34 év közötti korosztály elenyésző része él együtt szüleivel. Ezzel szemben a mediterrán országok fiataljai sokkal nehezebben önállósodnak, és a 25 és 34 év közötti korosztály legalább 40 százaléka még gyerekkori otthonában lakik. Közép-Európa inkább a mediterrán országokhoz hasonlít, a fiatalok itt is tovább maradnak szüleikkel.

Természetesen az uniós tagállamok közötti különbségeknek társadalmi és kulturális háttere is van, de a legfontosabb szerepet a gazdasági tényezők játsszák. Nem véletlen, hogy fiatalok éppen azokban az országokban élnek nagyobb számban a szüleikkel, ahol a fiatalok munkanélkülisége a legmagasabb. Állandó bevételek és jövőkép nélkül nehéz önállósodni, emiatt Görögországban, Spanyolországban vagy Olaszországban a szociológusok már egy elveszett nemzedékről beszélnek.

Szlovákiában ugyan nem ilyen rossz a helyzet, de az anyagiak nálunk is fontos szerepet játszanak abban, hogy ilyen „népszerű” a szülői fészek. Az első fontos tényező az ingatlanárak növekedése, ami sok fiatal számára jelentősen megnehezíti az önállósodást. A fiatalok döntő többsége számára a saját ingatlan csak több évtizedes jelzálogkölcsön segítségével érhető el, és ennek felvételéhez bizonyos nagyságú jövedelem, de emellett érettség is szükséges. Jól mutatják ezt a szlovákiai bankok adatai is, melyek szerint a fiatalok első lakáshitelüket harmincéves koruk táján veszik fel. A helyzetet nehezítik a Szlovák Nemzeti Bank legutóbbi hitelfelvételt szigorító intézkedései is, melyek ahhoz vezettek, hogy a jelzáloghitelhez nagyobb önrészre van szükség. A fiatalok önállósodását nem segíti a bérlakások hiánya sem, ezekből továbbra sincs elegendő az országban. 

A rendelkezésre álló szociológiai kutatások viszont azt is megmutatják, hogy a hazai fiatalok esetében a társadalmi változásokat sem lehet lebecsülni. Egyre több fiatal jár főiskolára, egyetemre, ami azt is jelenti, hogy később kezdenek keresni. Emellett a komoly párkapcsolatok kialakulásának ideje is kitolódik, holott ezek jelentik a legfontosabb impulzust a fiatalok önállósodásánál. Ez valamelyest visszavezethető az alacsonyabb bevételekhez, de korántsem az egyetlen tényező. A fiatal generációnál növekvő mértékben megfigyelhető, hogy élvezni szeretnék a fiatalságukat, és nem állnak készen a nagyobb felelősséget követelő önálló életre. Szerepet játszik Szlovákia családcentrikussága is, a szülők nagy része kész tolerálni azt, hogy felnőtt gyermeke otthon él, annak ellenére is, hogy saját bevétellel rendelkezik. Ezek a tényezők együttesen vezetnek a mamahotel közkedveltségéhez, és ez a közeljövőben sem fog érdemben változni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?